// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Foci-vb, tizenötödik nap: a sárga lapokon bukott el Szenegál és jutott tovább Japán

// HIRDETÉS

A Kolumbia mögött két teljesen azonos mérleggel végző csapat között a fair-play-táblázat döntötte el a továbbjutást az ázsiaiak javára.

A nap „Amíg döntetlen állásnál kiesésre állok, fantáziátlanul csetlek-botlok a pályán, amint azonban a lengyelek gólja miatt továbbjutónak számítok, elkezdek támadni” csapata: Kolumbia.

A nap „Amíg döntetlen állásnál továbbjutásra állok, én támadok többet, amint azonban a lengyelek gólja miatt kiesőnek számítok, átengedem a kezdeményezést Kolumbiának” csapata: Szenegál.

A nap premierje: Szenegál veresége – az afrikai válogatott eddig még egyszer sem kapott ki világbajnokságon rendes játékidőben, 2002-ben a negyeddöntőben a hosszabbításban szenvedtek vereséget Törökországtól.

Most azonban Yerry Mina megtörte a veretlenségi sorozatot, gólja után pedig hiába támadott már Szenegál, gólt nem tudott szerezni, így – a FIFA fair play-en alapuló továbbjutási szabályai miatt – a nyolcaddöntő afrikai csapat nélkül zajlik majd.

A nap csalódása: HÁMESZ Rodriguez. A 2014-es vébé gólkirálya a jelek szerint megsérülhetett, ezért a kolumbiai szövetségi kapitány fél óra után le is cserélte.

A nap hasznos technikai újítása: A videóbíró. Egy szenegáli támadásnál a védő a tizenhatoson belül csúszott be, elkaszálva a szenegáli csatárt, de – ha csak leheletnyivel is – előbb a labdához ért hozzá. A játékvezető reflexből befújta a tizenegyest, de ekkor a videóbíró a fülére szólt, ő pedig az eset újranézése után visszavonta a jogtalan büntetőt.

A nap rejtői szurkolótábora: Szenegál ultrái. A tányérsapkás, nemzeti színekre festett, félmeztelen csoport tisztára olyan, mintha Rejtő Jenő valamely légiósregényéből lépett volna elő, tagjai pedig jelenleg törzsfőnökként tevékenykednének valamely francia gyarmat peremén. De trónörökös korukban még Európában szívták magukba a nyugati műveltséget, ahol hotelportásként szolgáltak, és ennek egyik attribútumát – a portássapkát – megtartották uralkodói jelvénynek.

A nap majdnem-szeppukuja: Akira Nisino. A japán szövetségi kapitány szinte összes meghatározó játékosát (Sodzsi, Haszebe, Kagava, Inui, Honda, Oszako) kihagyta a lengyelek elleni kezdőből. A meccset ugyan elvesztette, de Kolumbiának köszönhetően mégis továbbment a csapata.

A FIFA furcsa kritériuma: ugyan a vb-n pontegyenlőség esetén nem az egymás elleni eredmény, hanem a gólarány a rangsoroló tényező, de Japán és Szenegál között egyik sem tudott dönteni. Így a sportszerűbb csapat ment tovább (Japán 4, Szenegál 6 sárgát kapott), de legalább a pénzfeldobást elkerülték.

A nap bohózata: az utolsó 10 perc  japán passzivitása. Amint megtudták, hogy a 0-1 is jó nekik, a japánok elkezdték saját térfelükön dajkálni a labdát, és csak arra vigyáztak, nehogy a lengyelekhez kerüljön. Mondjuk, a vezetés tudatában azok se törték magukat érte…

A nap hagyományőrzői: a lengyelek. A kétezres években minden vb-n, amelyen részt vettek, elvesztették az első két meccset, majd megnyerték az utolsót. 2002-ben az Egyesült Államokat 3-1-re, 2006-ban pedig Costa Ricát verték 2-1-re már biztos kiesőként.

H-csoport, 3. forduló: SZENEGÁL–KOLUMBIA 0-1

Szenegál: K. N’Diaye – Gassama, Sané, Koulibaly, Sabaly (Wague, 74.) – Sarr, Kouyaté, Gueye, Mané – Keita Baldé (Konaté, 80.), Niang (Sakho, 86.). 
Kolumbia: Ospina – Arias, Mina, D. Sánchez, Mojica – Uribe (Lerma, 83.), C. Sánchez – Cuadrado, Quintero, J. Rodríguez (Muriel, 31.) – Falcao (Borja, 89.). 
Gólszerző: Mina (74.)

JAPÁN–LENGYELORSZÁG 0-1

Japán: Kavasima – Szakai H., Josida, Makino, Nagatomo – Jamagucsi, Sibaszaki – Szakai G., Okazaki (Oszako, 47.), Uszami (Inui, 65.) – Muto (Haszebe, 82.). 
Lengyelország: Fabianski – Bereszynski, Glik, Bednarek – Kurzawa (Peszko, 79.), Krychowiak, Góralski, Jedrzejczyk – Zielinski (Teodorczyk, 79.), Lewandowski, Grosicki. 
Gólszerző: Bednarek (59.)

A csoport végeredménye: 1. Kolumbia 6 pont, 2. Japán 4 (4-4), 3. Szenegál 4 (4-4), 4. Lengyelország 3.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro