// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Itt a vakációs szezon, máris bedőlt egy turisztikai cég

// HIRDETÉS

Ha Ön a Terra Tourism cégtől vette a nyaralási csomagját, elkezdhet aggódni. A cég ugyanis fizetésképtelenné vált.

Ha viharosan is, de elérkezett az idei nyár. És mit tesz az ember nyáron? Nyaral. És hogy nyaralnak sokan? Hát úgy, hogy felkeresnek egy turisztikai céget és vásárolnak egy szép, all-inclusive nyaralási csomagot. És máris szép az élet. Már ha a turisztikai cég nem mond váratlanul csütörtököt.

Ahogy például a Terra Tourism cég tette pénteken. A cég partnerei és ügyfele kaptak egy szép elektronikus levelet, amelyben az áll, hogy a cég képtelen teljesíteni a vállalt kötelezettségeit, és bejelenti a fizetésképtelenséget. Magyarán: aki a Terra Tourism cégtől vette a nyaralási csomagját, az felejtse el az egzotikus utazást. Sőt, egy időre a kiadott pénzét is. Persze, vissza lehet szerezni az összeget. A károsultnak nincs egyéb dolga, mint felkeresni a cég biztosítóját (City Insurance S.A.) és szépen behajtani a leperkált összeget. Hogy a károsult mikor lát pénzt, az már más kérdés. Előfordulhat, hogy rámegy az idei nyár.

A bejelentést követően a Turisztikai Ügynökségek Országos Egyesülete (ANAT) sietett megjegyezni, hogy a beállt helyzet által károsított ügyfelek száma korlátozott, és az ANAT a maga részéről a károsultak rendelkezésére áll, ami a teljes körű tanácsadást illeti. Az ANAT munkatársai egyébként a bejelentés óta próbálják elérni a cég munkatársait, eleddig sikertelenül.

Mircea Dobre volt turisztikai miniszter az esettel kapcsolatban kijelentette: több mint hat hónapja a kormány asztalán hever a turisztikai csomagok szavatolási alapjának határozattervezete, mely szerint az állam szavatosságot vállal a fent leírt esetekben. Igen ám, de a határozatot azóta sem léptették életbe, pedig idén július elsején érvényben lép a vonatkozó európai direktíva, és amennyiben ezt Románia nem teljesíti, szankciókra számíthat. Persze, ez a károsult ügyfeleket nem boldogítja.

A legutóbbi hasonló nagy bukta az Omnia Turism cég bedőlése volt, a tulajdonos, George Neagu öngyilkossága nyomán. A cég biztosítója tavaly novemberben kezdte el a kártérítési ügyek rendezését: a 8300 esetből körülbelül 2000 esetben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro