// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Focivébé, ötödik nap: Anglia nem bukott el Sztálingrádnál

// HIRDETÉS

Gyarmatosította Tunézia térfelét a pályán, de csak a legvégén tudta megtörni az afrikai csapatot.

Az ötödik nap utolsó meccse is tulajdonképpen hozta a papírformát, de ma az esélyesebb csapatok is úgy szenvedtek, mint a kivert kutyák egy orosz város szélén. Az angolok most Tunézia ellen Volgográdban, a volt Sztálingrádban.

A meccs stílusa: a brit. Gareth Southgate fiatal angol válogatottja ugyan próbált a labdát sokat járatva támadni, de helyzeteket csak pontrúgásokból tudott kidolgozni a nagyon szervezetten védekező, kapusa sérülését is elbíró, egyetlen lehetőségét kihasználó Tunézia ellen. Nagyon „angol” gólokkal dőlt el a meccs.

Kane-e ennél jobb csatár? A Tottenham klasszisa két szöglet után szerzett gólt, két másiknál pedig 11-est érően rántották le, de Wilmar Roldán kolumbiai bíró nem videózott.

A vb elátkozott régiója: Észak-Afrika. Három meccs, három egygólos vereség, Egyiptom és Marokkó után most Tunézia is a 90. perc után szedte be a vesztes találatot.

G-csoport: TUNÉZIA–ANGLIA 1-2

Tunézia: Hasszen (Ben Musztafa, 15,) – Meriah, Sz. Ben Jusszef, Bronn, Maalul – Szkiri, Badri, Szasszi – F. Ben Jusszef, Kazri (Kalifa, 85.), Szliti (Ben Amor, 74.). 

Anglia: Pickford – Walker, Stones, Maguire – Trippier, Lingard (Dier, 90+2), Henderson, Alli (Loftus-Cheek, 80,), Young, – Kane, Sterling (Rashford, 68.).

Gólszerzők: Szasszi (35., 11-esből), illetve Kane (11., 90+1.)

Nehezen úszták át a belgák a Panama-csatornát

De látványos eredménnyel: a klasszisok 3–0-ra verték a feltörekvő kiscsapatot.

A meccs szimpatikus kiscsapata: Panama. A vébéújonc egy félidőn át tartotta magát az inkább titkos, mint favorit belgák ellen, ráadásul nem bunkerfutballal, a lehetőségeihez képest próbált támadni is, bár feltűnően lassan.

A Dinamo kapusa, Jaime Penedo remekül védett, ezért a Premier League-klasszisokkal telezsúfolt, de meglehetősen kényelmesen focizgató belga csapat csak eggyel tudott többet lőni neki, mint áprilisban a Sepsi OSK.

A meccs kulcsembere: Kevin de Bruyne. Tizenkét gólhelyzetet teremtett társainak, a többiek hibája, hogy ezekből csak egy lett gól.

A belgák a vébé egyik legszebb góljával nyitottak:

G-csoport: BELGIUM–PANAMA 3-0

Belgium: Courtois – Alderweireld, Boyata, Vertonghen – Meunier, De Bruyne, Witsel (Chadli, 90.), Carrasco (Dembele, 74.) – Mertens (T. Hazard, 83.), Lukaku, E. Hazard. 

Panama: Penedo – Murillo, R. Torres, Escobar, Davis – Gómez – Bárcenas (G. Torres, 63.), Cooper, Godoy, Rodríguez (Diaz, 63.) – Pérez (Tejada, 73.).

Gólszerző: Mertens (47.), Lukaku (69., 75.) 

A videóbíró döntött a focivébé legdurvább meccsén

Svédország és Dél-Korea csapata esett egymásnak. Egy árva tizenegyes slisszolt be a hálóba.

A meccs tanulsága: kaput találó lövés nélkül nem lehet nyerni. Dél-Korea mindössze ötször vette célba Olsen kapuját a meccs során, és egyszer sem találta el. A svédek legalább próbálkoztak, de képesek voltak háromszor is közvetlen közelből a kapusba lőni a labdát.

A meccs rekordja: ez volt eddig a világbajnokság legdurvább meccse, 41 szabálytalansággal (22-19 a koreaiak "javára"). A rendkívül nagyvonalú Joel Aquilar salvadori játékvezető ezt mindössze három sárgával torolta meg, és a svéd gólt eredményező 11-est is csak a moszkvai videobíró-központból érkező figyelmeztetés miatt nézte vissza és fújta be.

F-csoport: SVÉDORSZÁG–DÉL-KOREA 1-0

Svédország: Olsen – Lustig, Jansson, Granqvist, Augustinsson – S. Larsson (Svensson, 81.), Claesson, Ekdal (Hiljemark, 71.), Forsberg – Berg, Toivonen (Thelin, 77.). 

Dél-Korea: Cso Hjun Vu – Li Jong, Kim Jung Gvon, Dzsang Hjun Szu, Pak Dzsu Ho (Kim Min-vu, 28.) – Li Dzse Szung, Ki Szung Jung, Ku Dzsa Csol (Li Szung-vu, 72.), – Hvang Hi Csan, Kim Sin Vuk (Dzsong Vu-jung, 66.), Szon Hung Min. 

Gólszerző: Granquist (65., 11-esből) 

Csak két bekezdésnyi ideje van egy-egy vébémeccsre? Kövesse Góleső érzés sorozatunkat: tömör és plasztikus meccskommentárok a legfontosabb gólokkal.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro