Pedig a románkkal szembeni vízumkényszert csak a tavalyi év végén oldották fel.
Franciaország után immár Kanadában is problémát okoznak a Romániából érkezett, bűnszervezetek által „kiközvetített” koldusok, akik azt követően jelentek meg az országban, hogy tavaly december elsejétől feloldották a román állampolgárokkal szembeni vízumkényszert.
Az helyzet annyira komollyá vált, hogy az ügy már az ottawai parlamentben is témává vált: Michele Rempel konzervatív párti képviselő interpellációban kérdezte meg Justin Trudeau miniszterelnököt, tervezik-e a vízumkényszer visszaállítását a románokkal szemben?
Az interpelláció előzménye, hogy szerdán nyilvánosságra került a kanadai hírszerzés jelentése, amely szerint a vízumkényszer feloldása óta fokozódott a románokból álló bűnszervezetek tevékenysége a tengeren túli országban.
Trudeau azt mondta, együttműködnek a román kormánnyal annak érdekében, hogy biztosítsák a jelenlegi rendszer működőképességét.
„Jelenleg is együtt dolgozunk velük annak érdekében, hogy elejét vegyük, hogy a szervezett bűnözői csoportok visszaéljenek a kanadai rendszerrel. Komolyan vesszük a dolgot”
- mondta Trudeau.
A román koldusok ügye már az év eleje óta téma a kanadai sajtóban. Több orgánum is rámutatott: megnőtt azon, jórészt Romániából érkezett roma nők száma, akik Toronto utcáin koldulnak, és politikai menedékjogot kérnek Kanadában arra hivatkozva, hogy Romániában diszkrimináció és visszaélések áldozatai.
A vízumkényszer 2017 december elsejei hatállyal történő feloldása óta 2018 májusáig 1022-en nyújtottak be menedékkérelmet.
A kanadai hatóságok már léptek is: közölték, hogy június 5-étől csak azon román állampolgároknak nem kell vízum az országba való belépéshez, akik elektronikus útlevéllel rendelkeznek.
A kanadai külügy a román nagykövetet is bekérette, a bukaresti és az ottawai kormány pedig megállapodott abban, hogy Kanada felső határt szab annak a pozitívan elbírált román menedékkkérelmek számának.
Teodor Meleşcanu román külügyminiszter még március végén közölte: a két ország együttműködik annak érdekében, hogy csökkenjen azoknak a bűnszervezeteknek száma, amelyek a vízumkényszer eltörlését kihasználva koldusokat juttatnak ki Kanadába.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.