Vagy ahogy harmadjára elveszíti a kontinens leghíresebb teniszbajnokságának döntőjét.
Délután négytől kezdődik a Roland Garros francia teniszbajnokság női egyes döntője, ahol Simona Halep játszik az amerikai Sloane Stephens ellen, és az egész mérkőzés Kolozsvár Főterén is követhető. A TIFF-esek szervezték meg, a polgármesteri hivatal és néhány nagyobb cég támogatja.
Simona Halep harmadjára játszik döntőt a Roland Garros-on, de még egyszer sem sikerült megnyernie. Idénre viszont a játéka sokat erősödött az elemzők és a statisztikák szerint is.
A 25 éves amerikai a tizedik a WTA rangsorában, amelyet jelenleg is a 26 éves romániai Simona Halep vezet. A döntőbe kerülésért a román teniszező már eleve kap 1,3 millió dollárt, amellyel bekerült minden idők tíz legjobban kereső teniszezőnője közé. Ha megnyeri a döntőt, 2,7 millió dollárt kasszíroz.

A főtéri képernyő az erős napsütés ellenére jól látható. A meccs előtt reklámok és Cristian Tudor Popescu mindenhez (is) értő elemző, kommentátor érzelemdús felvezetője volt látható.
Hely még van bőven, a térnek nagyjából a felét borították be székekkel, vagyis mintegy ezer, ezerötszáz néző tud leülni a képernyő elé.

Ha úgy dönt, hogy a Főtéren nézi meg a mérkőzést, és nem szeretne napszúrást kapni, mindenképp hozzon kalapot. Nap- és esernyőt nem ajánlatos felhúzni (bár esőre is számítani lehet), mert a képernyő elég alacsonyan van, és az ernyővel jó eséllyel teljesen kitakarjuk a meccset a mögöttünk ülők látóteréből.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.