// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Románia ismét megnyerte az európai pénzlenyúlási versenyt

// HIRDETÉS

Dragnea hátországát is kipécézte az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala.

Tavaly is Románia adta a legtöbb munkát az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF): összesen 11 strukturális alapokat érintő csalási ügyet zártak le, ebből 8 vizsgálat zárult ajánlással. Ezzel a számmal Románia vezeti az uniós toplistát, második helyen Magyarország és Lengyelország szerepel 10-10 vizsgálattal, dobogós még Görögország 9 csalásgyanús üggyel.

Az OLAF tevékenységét ismertető jelentés szerint tavaly 197 ügyet zártak le, és ezekben 309 ajánlást adtak ki az illetékes uniós és tagállami hatóságok számára, amelyek lehetővé teszik 3 milliárd euró visszafizettetését az EU költségvetésébe. Az összeg töredékét a TelDrum által visszafizetendő 21 millió euró teszi ki, mely kapcsán az OLAF rávilágított: az útépítéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárás meghirdetői

törvénybe ütközően egyeztek meg a kivitelezővel.

A jelentésben az OLAF a TelDrum példáján keresztül szemléltette a nemzeti vagy regionális szinten kezelt uniós források törvénytelen felhasználását. A hivatal szerint a teleormani elöljárók a TelDrum vállalattal olyan egyeztetéseket folytattak, melyek kizárták annak a lehetőségét, hogy más cégek sikeresen szerepeljenek a közbeszerzési eljáráson, az érintettek több okiratot is meghamisítottak ennek érdekében.

A felbecsült kár 21 millió euró, melyet Romániának vissza kell fizetnie az Európai Bizottságnak. Az OLAF javaslatokat tett az Országos Korrupciós Igazgatóságnak (DNA) az ügy jogi orvoslására. A DNA még 2017 novemberében indított eljásárt, Románia pedig elfogadta a döntést, hogy

vissza kell fizetnie 21 millió eurót.

A TelDrum ügyében az egyik vádlott Liviu Dragnea, a PSD elnöke, a Teleorman Megye Tanácsának volt elnöke, aki a vádak szerint nyakig benne volt a TelDrum korrupciós ügyleteiben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro