// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Román EP-képviselő háborog az EB székelyföldi konferenciáján elhangzottak miatt

// HIRDETÉS

Cătălin Ivan szerint minden oldalról támadták a román államot a kisebbségi jogokkal foglalkozó tanácskozáson.

A magyar közösség képviselői „csonka igazságokat” mondtak a kisebbségi jogokkal kapcsolatban Bálványosfürdőn, így az Európai Bizottság Helyi és Regionális Önkormányzatainak Kongresszusa küldötteinek részvételével zajlott Nyelvhasználat a helyi és regionális önkormányzatokban című csütörtöki tanácskozáson jelen levők nem alkothattak objektív képet a helyzetről – nyilatkozta Cătălin Ivan európai parlamenti képviselő.

Ivan elmondta:

rendőrségi kivizsgálást kért, miután eltűntek az általa hozott szórólapok,

amelyek egy más szempontból világították meg a kérdéskört.

„Minden oldalról támadták a román államot, mégcsak nem is féligazságokat, hanem csonka igazságokat mondtak, kizárólag a magyar kisebbség álláspontját közölték. A román államot senki sem képviselte. (...) Hihetetlen, de az általam hozott anyagokat nem osztották szét a résztvevők között, hanem ellopták. Ez elfogadhatatlan, ezért kihívtam a rendőrséget” – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Cătălin Ivan.

Az európai parlamenti képviselő azt írta Facebook-bejegyzésében, hogy a Kovászna megyei tanácselnök „félretájékoztatott” felszólalásával, amely

„tele volt hazugságokkal és igazságmorzsákkal”.

„A román államot nem képviselte senki, jóllehet kaptak meghívót. Cinkosság, aljasság, hozzá nem értés vagy közönyösség. Súlyos, akármi is legyen az oka. Értem én, hogy Dragnea Orbán akar lenni, s ezért simulni akar, de legalább a centenárium évében mímelhetne valamennyi érdeklődést az ezekben a megyékben élő románok sorsa iránt” – hangoztatta Ivan.

Tamás Sándor megyei tanácselnök elnézést kért a szóróanyagokkal kapcsolatos incidens miatt, amelyek egyébként megtalálhatók a recepciónál. Grüman Róbert, a Kovászna megyei tanács alelnöke csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy

román politikusok nem vettek részt a konferencián,

noha meghívót küldtek többek között a miniszterelnöki kabinetnek és a külügyminisztériumnak, de más politikusoknak is.

Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa önkormányzati szakbizottságának bálványosfürdői kihelyezett ülésén az Európa Tanács 47 tagállamának helyi és regionális önkormányzati képviselői vettek részt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro