// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kim Dzsong Un nyílt ellenségessége miatt Trump lemondta a szingapúri csúcstalálkozót

// HIRDETÉS

Az amerikai elnök közölte: a haderő készenlétben van, arra az esetre, ha Észak-Korea vakmerő és felelőtlen cselekedetet követne el.

Washington folytatja a maximális nyomásgyakorlást Észak-Koreára – hangoztatta az amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban, miután lemondta a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tervezett csúcstalálkozóját.

Donald Trump megismételte, hogy a legutóbbi észak-koreai nyilatkozat miatt döntött a csúcstalálkozó lemondása mellett. Észak-Koreára és az egész világra nézve kedvezőtlen fordulatnak nevezte a június 12-re Szingapúrba tervezett csúcstalálkozó elmaradását, és közölte: miután egyeztetett James Mattis védelmi miniszterrel és az Egyesült Államok szövetségeseivel, az amerikai haderő készenlétben van, arra az esetre, ha Észak-Korea vakmerő és felelőtlen cselekedetet követne el.

„Minden korábbinál jobban készen állunk arra, hogy szembeszálljunk bármilyen észak-koreai fenyegetéssel” – fogalmazott.

Donald Trump hozzátette, reméli, hogy Kim Dzsong Un azt teszi majd, ami a legjobb az észak-koreai népnek. Hangsúlyozta: az észak- és a dél-koreai nép megérdemli, hogy harmóniában éljen egymás mellett, de ez csakis akkor lesz lehetséges, ha megszűnik a nukleáris fenyegetettség. Az amerikai elnök egyúttal

reményét fejezte ki, hogy valamikor később mégis sor kerülhet csúcstalálkozóra. 

Donald Trump döntését az amerikai elnök egy Kim Dzsong Unhoz intézett levélben jelentette be, amelyet a Fehér Ház hozott nyilvánosságra csütörtökön. Miután leszögezte, hogy „türelmetlenül várta” a találkozót, indoklásában Donald Trump arra a „borzasztó dühre és nyílt ellenségességre” hivatkozott, amely szerinte az észak-koreai vezető legutóbbi nyilatkozatából kitűnik. Ezért – olvasható a levélben – „nem megfelelő” az időpont a hosszú ideje tervezett találkozó megtartására.

Az amerikai elnök utalt az amerikai nukleáris arzenálra is.

„Ön a nukleáris kapacitásairól beszél, de a mienk olyan erős és hatékony, hogy istenhez imádkozom, hogy ne kelljen soha használnunk" – írta.

A levélben Trump így fogalmazott: „úgy éreztem, csodálatos párbeszéd kezdődött meg közöttünk, és végül is egyedül a párbeszéd az, ami számít”. Kifejezve készségét egy későbbi találkozóra, Trump megköszönte az amerikai foglyok szabadon bocsátását, amelyet "csodaszép gesztusnak" nevezett.

Donald Trump és Kim Dzsong Un találkozója lett volna az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök találkozik a kommunista rezsim vezetőjével. A tárgyalások egyik fő témája a várakozások szerint Észak-Korea nukleáris programja lett volna.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro