Emlékeznek még a vadiúj szélsőjobbos román pártra, amelyet idén februárban alapítottak, és az igen felemelő Neamul Românesc / Román Nemzet(ség) névre hallgat? Igazság szerint mi sem. Merthogy nemigen állt elő semmivel az elmúlt bő két hónapban.

Na de ennek vége. A párt elnöke, Ninel Peia úr olyat nyilatkozott, a párt ideológiai kreatívjai pedig olyat kreáltak, hogy ezt évezredek múlva is emlegetni fogja a párttörténetírás. Úgy gondoljuk, a fenti kép nem szorul különösebb magyarázatra. A biztonság kedvéért azonban lefordítjuk a párbeszédet. Tehát, Iohannis így szól Hitlerhez: „Führerem, a románok veszélyesek. Hogy pusztítjuk el őket?” Hitler pedig így válaszol: „Pusztítsd el Hitüket és Nemzetüket! Fordulj a progresszív gyermekeimhez!” Hă-hă.

És akkor a pártelnöki nyilatkozat: „Klaus Iohannis Németország szolgája! (Ez még evidens, bizonyos logika szerint legalábbis, hiszen szász a szerencsétlen, kinek lenne a szolgája?) A hazaárulást (nagy H-val) csakis életfogytiglani börtönnel lehet büntetni (humánus az elnök úr, akár az elnök lelövetését is követelhetné, mint elődei tették, nyilván más esetben és más alkalommal), mert bármilyen könnyebb büntetés csak kiskapukat hagy a nemzetbűnözőknek (ez a kiskapu a börtönön, ez jó szókép, Peia úr jó pár kollégája egész közelről ismeri). A német-orosz barátság semmilyen formában nem tartalmazza Romániát. Röviden: eladnak minket, mint a piacon. A Hans Seidel és a Konrad Adenauer Alapítvány, SOROS (így írta, na) progresszista szervezeteivel karöltve, az orosz titkosszolgálat útján, a német titkosszolgálat által támogatva, amelyeknek Magyarország az előőrse (reméljük, tudják követni, ki kit támogat, kivel, miért, de persze a lényeg, hogy Magyarország az előőrs), rabul ejtették a Román Nemzet intézményeit és manipulálják a közvéleményt.

Egyetlen céljuk van: Románia szétszabdalása. (Mindent alárendelnek az egyetlen célnak, még pisilni sincs idejük.)

Sokan és sokféleképpen átmentek rajtunk (bocsánatos bűn, hogy erről enyhén szólva pornográf analógiák egész sora jut az olvasó eszébe), de mi most is itt vagyunk: sziklamagvak (egész költői tud lenni az elnök úr), fenyőpajzzsal és bükkfabottal (hogy fogja egy mag a pajzsot meg a botot, rejtély, de egy költő is képzavarba jön néha).  A becsület, a tisztesség és a büszkeség vezessen bennünket, fogjunk össze ismét és keressük, de ne kolduljuk a Román Nemzet igazi sorsát (ezek szerint eddig nem volt meg az igazi sors, így például a nagy egyesülés sem volt annak része). Vessük máglyára a széthúzást és tisztítsuk meg szívünket a Haza oltára előtt, és az égi erőkből merítve, az Úr ereje által uraljuk mindazt, ami a miénk. Megmutatjuk, hogy ahol nincs repedés, ahol egyenes a sziklafal, az öröktől fogva pajzsunkként ható bátorság szele szétfoszlatja a külső reményeket.

Hát, mit is mondjunk. Bátor és fényes szeleket ereget magából a pártelnök úr. És nem is baj: így legalább nem puffad fel túlságosan.