Negyedszer lett bajnok a Kolozsvári CFR, Gigi Becali szabadlábra helyezése óta képtelen nyerni.
Napra pontosan hat évvel a harmadik bajnoki trófea átvétele után, 2018 május 20-án este a Kolozsvári CFR labdarúgócsapat elnyerte történelme negyedik címét is a Liga 1-ben. Pászkány Árpád helyett egy új, meglehetősen rejtőzködő tulajdonossal, egy az egész világgal haragban levő, de roppant hatékony futballt játszó edző, egy roppant tapasztalt kerettel.

A zárófordulóban „csak” a címvédő Viitorult kellett legyőznie a CFR-nek, hogy megtartsa egy pontos előnyét a FCSB-vel szemben, és ez a Bordeianu sérülése miatt csereként beállt horvát középpályás, Damjan Djokovic fejesgóljával össze is jött. A sors fintora, hogy tavaly ilyenkor, szintén a zárófordulóban is egymás ellen játszott a két csapat, de akkor Hagiéknak kellett a győzelem a bajnoki címhez, és akkor ők is nyertek, szintén 1-0-ra.

Gigi Becali FCSB-je pedig zsinórban harmadszor lett ezüstérmes – amióta a nagyszájú üzletembert kiengedték a börtönből, csapata egyszer sem nyert, pedig amíg rácsok mögött volt 2013 és 2015 között, mindig az ex-Steaua volt a bajnok. Vasárnap este nagyjából 2 percig érezhették magukat bajnoknak a fővárosiak, ennyi idő telt el ugyanis az ő Astra ellen szerzett vezető góljuk és Djokovic fejese között.
Egy olyan CFR nyerte a bajnokságot, amely nem tolt látványos focit, viszont a védelme hibátlan volt. A 22 kapott gól nélkül lehozott meccs, a mindössze 19 kapott gól és a mindössze 3 vereség mind klubtörténelmi rekord, 2018-ban pedig még veretlen a kolozsvári csapat.

Az igazolások közül elsősorban a veterán légiósok váltak be: a litván kapus Arlauskis, a brazil védő Paulo Vinícius, és a hét év után visszatérő argentin középpályás Juan Culio – utóbbi Deachoz hasonlóan már a 2008-as és 2010-es aranyérmek megszerzésében is főszerepet játszott. A közönség díját azonban – immár harmadszor – a csapatkapitány Márió Camora kapta, a portgál balhátvéd hét éve szolgálja a klubot, amelynek immár legtöbb első ligás játékossal rendelkező játékosa lett, kitartva a csődvédelem nehéz éveiben is.
A fellegvári dr. Constantin Rădulescu-stadionban 15 ezer ember ünnepelt, előbb a szigorú biztonságiak miatt csak a lelátón, majd a trófea átadása után immár a pályán is. Még a mindig mogorva Dan Petrescu edző is meghatódott, arra a kérdésre azonban nem adott egyenes választ, hogy Kolozsváron marad, vagy elfogadja a jóval nagyobb pénzzel kecsegtető kínai ajánlatát?
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.