// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

40 ezer lejnyi hitellel dobnák meg a fiatalokat

// HIRDETÉS

Nem, nem diákhitel, de oktatásra is lehet majd költeni. Kamatmentesen.

40 ezer lejig terjedő hitelt kaphatnának a legfennebb 26 éves fiatalok, ha a kormány valóban törvényt javasol erről az ötletéről. Az ötlet ugyanis a kormány idei május-decemberi törvényhozási elképzelései között szerepel – írja a News.ro hírügynökség, mint a kormányfőtitkárság és a Prognózisbizottság kezdeményezése.

A rövid leírásból mindössze annyi derül ki, hogy 26 éves korig lehet igényelni akkor, ha valakinek nincs állása, vagyis nem kötelező, hogy az illető diák legyen. A hitelpénz „egy fiatal szükségleteire költhető: oktatás, egészség, kultúra, sport”.

A felvett kölcsönt öt év alatt kell majd törleszteni, nagyon alacsony kamattal (bankközi kamat + 2%), amelyet az állam szubvencionál, a hitelösszeg 80 százalékára pedig az Állami Garanciaalap vállal garanciát.

Ha jól értjük, állambácsi zsebpénzt ad a fiataloknak, amelynek visszafizetését még azzal sem kell garantálni, hogy a kedvezményezett kötelezően felsőoktatásra költi (az egyetemi diploma ugyanis a statisztikák szerint magasabb bérezéssel jár), vagy vállalkozást indít belőle. Jön csak úgy, mert az ember épp fiatal, és nincs munkája.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro