// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nem hagyja Iohannis, hogy kihagyják a népszavazásokból

// HIRDETÉS

Harmadjára jár a referendumtörvény az alkotmánybíráknál.

Alkotmányossági kifogást emelt Klaus Iohannis államfő a referendumtörvényt módosító jogszabály ellen – tudatja az Agerpres hírügynökség az Államelnöki Hivatal pénteki közleményére hivatkozva.

A közlemény rámutat: bár a népszavazás megszervezését és lebonyolítását szabályozó, 2000/3-as törvény módosításairól a törvényhozók már kértek normakontrollt, az elnök úgy véli, a jogszabály még tartalmaz alkotmányellenes előírásokat.

A referendumtörvényt módosító jogszabály értelmében az alkotmánymódosítást célzó referendumot 30 napon belül meg kell szervezni attól számítva, hogy a parlament elfogadta az erre vonatkozó indítványt. A tervezet gyakorlatilag 

megfosztja az államfőt attól a jogától, hogy döntsön egy népszavazás kiírásáról.

A parlament tavaly szeptemberben fogadta el a törvény első változatát, amelyet több ellenzéki honatya megtámadott az alkotmánybíróságon. Akkor a taláros testület több ponton is alaptörvénybe ütközőnek ítélte a jogszabályt. 

Ezután módosítottak rajta, az új változatot december végén fogadta el a képviselőház. Iohannis március 14-én visszautalta a parlamentnek megfontolásra, a jogszabály újratárgyalását azonban a szenátus, majd a képviselőház is elutasította.

Április 18-án az államfő közölte, hogy nem hirdeti ki a referendumtörvényt abban a formájában, ahogy azt elküldték az Államelnöki Hivatalhoz, majd hozzátette: alkotmányossági kifogást emel a törvénnyel kapcsolatban.

Közben április 4-én a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Népi Mozgalom Párttal (PMP) közösen megtámadta a tervezetet az alkotmánybíróságon, ezúttal azonban a taláros testület elutasította beadványukat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro