// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Moldvai csángókhoz látogatott Áder János

// HIRDETÉS

30-40-ezerre becsülik azoknak a moldvai római katolikusoknak a számát, akik beszélik a magyar nyelv valamely nyelvjárását.

Először kereste fel magyar köztársasági elnök a moldvai csángó közösséget. Áder János a Bákó megyei Lészpedre látogatott pénteken, ahol a moldvai magyar oktatási program egyik új helyszínén csángó hagyományőrzők énekes, táncos, mesemondó műsorral fogadták.

A moldvai csángók négyszáz éve várják, hogy magyar király vagy államfő látogasson el közösségükbe, ez most történt meg először – mondta az államfőt fogadó Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke. A közösségi vezető szerint ez a látogatás is hozzájárul ahhoz, hogy a megcsappant számú csángómagyar közösség megmaradjon.

Márton Attila, a moldvai magyar oktatási program vezetője 300 lészpedi magyar állampolgár nevében is köszöntötte az államfőt és feleségét, akiknek érkezésekor olyan hagyományos „kendezőt” tettek a nyakába, amilyent a csángó esküvők kitüntetett vendégei szoktak kapni.

28 éve van a politikában, de ekkora bókot még nem kapott

– mondta Áder János. Hozzátette, nem tud olyan helyről, ahol négyszáz év óta az első lett volna. 

Az elnök az egykor Lészpeden tanító Kallós Zoltán néprajzkutatótól olvasott fel egy idézetet: „Miközben sok nép tűnt el a Kárpát-medencében, mi csodával határos módon megmaradtunk magyarnak. Ez a kultúra tartott meg minket ezer évig. Mindannyiunk kötelessége az őseinktől átörökölt hagyományokat éltetni és továbbadni a következő nemzedéknek. Ezt a munkát csak hittel, odaadással és önzetlenül lehet végezni. Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk, és magyarul táncolunk”.

A magyar kormány óvodafejlesztési programja Moldvába is eljutott

– mondta el Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnök. Első lépésben Lészpeden, Pusztinában és Magyarfaluban épül magyar óvoda, és ezek után további három helyszínen készülnek óvodaépítésre.

A lészpedi óvoda számára megvásárolt telken felállított színpadon Mátyás Mónika, Vaszi Levente népdalénekesek, a lészpedi Serketánc csoport, a magyarfalusi Táláz Iulian mesemondó, valamint a Külsőrekecsini és Dumbavéni hagyományőrző tánccsoport szórakoztatta a vendégeket.

Amint a színpadon elhangzott 30-40-ezerre becsülik azoknak a moldvai római katolikusoknak a számát, akik beszélik a magyar nyelv valamely nyelvjárását. A moldvai magyar oktatási program keretében 28 moldvai településen mintegy 2100 gyermek tanulja az iskolában és délutáni foglalkozásokon a magyar nyelvet és irodalmat. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro