A legfelsőbb bíróság nem zárolja sem az ő vagyonát, sem a többi vádlottét.
Nem kell aggódnia az 1990-es, számos ember halálát okozó bukaresti bányászjárás miatt vád alá helyezett Ion Iliescu volt elnöknek, hogy nem lesz mit a tejbe aprítania a per során. A legfelsőbb bíróság ugyanis csütörtökön jogerősen elutasította az 1989. December 21 Egyesület arra vonatkozó kérelmét, hogy foglalják le az 1990-es bányászjárás-per vádlottainak (Iliescu mellett többek között Petre Roman volt miniszterelnök és Virgil Măgureanu akkori SRI-igazgató) vagyonát.
A katonai ügyészség 2017. június 13-án emelt vádat Ion Iliescu, Petre Roman és Virgil Măgureanu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatója ellen az 1990. június 13-15-e közötti bányászjárás ügyében.
Ugyanebben az ügyben vádat emelnek többek közt Mugurel Cristian Florescu volt főügyész-helyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának volt vezetője, Emil „Cico” Dumitrescu, a belügyminisztériumhoz tartozó Országos Kulturális, Sajtóügyi és Sportigazgatóság egykori vezetője, Adrian Sârbu volt miniszterelnöki kabinetfőnök, Miron Cozma bányász-szakszervezeti vezető és az ügyben érintett más volt tisztségviselők ellen is.
A per februárban kezdődött.
Az ügyészek szerint 1990. június 11-én és 12-én az állami hatóságok arról döntöttek, hogy erőszakos támadást indítanak a bukaresti Egyetem (Universităţii) téren békésén tüntető emberek ellen, akik elsősorban a Temesvári Kiáltvány 8. pontja érvényesítését akarták elérni, és békés módon fejezték ki az akkori politikai hatalommal ellenszegülő véleményüket.
A támadásra 1990. június 13-án került sor. Ennek során 4 személyt halálos lövés ért, 3 személyt tűzfegyver sebesített meg, 1.388 személynek testi vagy pszichikai épsége sérült, politikai okokból 1250 személyt fosztottak meg szabadságjogaiktól.
A hatóságok támadása június 14-én és 15-én folytatódott, a Bukarestbe vitt bányászok és munkások feldúlták az ellenzéki pártok székhelyeit, bántalmazták a lakosságot, agresszív tetteikről készült felvételek bejárták a világsajtót.
ugyanis elhitették a lakossággal, hogy az Egyetem téri tüntetés „legionárius lázadás”, a tüntetőket pedig az államfő huligánoknak nevezte – idézték fel az ügyészek. A tüntetők százait törvénytelenül megfosztották szabadságuktól több napra, fogva tartásra nem megfelelő helyiségekbe zárták őket – áll a vádiratban.
Ion Iliescut azzal vádolják a katonai ügyészek, hogy ő adta ki a parancsot az Egyetem téri tüntetés szétoszlatására, többek közt nagy fővárosi ipari vállalatok munkásainak segítségével.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.