Amiért a megkérdezése nélkül hozták meg az izraeli nagykövetség elköltöztetéséről szóló döntéseket.
Diplomatikusan, de határozottan megdorgálta Klaus Iohannis államfő a kormányt a Románia izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetése nyomán közte és a kormányoldal között kirobbant vita kapcsán.
Iohannis kedd délelőttre meghívta Viorica Dăncilă miniszterelnököt az államfői hivatalba, hogy megvitassák az ügyet, a kormányfőt Teodor Meleșcanu külügyminiszter és Ana Birchall stratégiai partnerségért felelős miniszterelnök-helyettes is elkísérte a megbeszélésre.
Amely egy órás volt, utána pedig az államfői hivatal diplomatikus hangvételű közleményt adott ki, amelyből ugyanakkor kiderül: Iohannis a legkevésbé sem burkoltan oktatta ki a kormányt.
ezért fontos, hogy elcsituljanak a külpolitikai témák miatti belpolitikai feszültségek, hogy Románia továbbra is hiteles partner maradhasson az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval és a NATO-val fennálló viszonyban és az összes többi partnerségi kapcsolatban” – mondta Iohannis a közlemény szerint.
Az elnök felhívta a kormány szíves figyelmét, hogy Románia külpolitikájának kiszámíthatónak kell lennie, és van néhány olyan vörös vonal, amelyet a politikai döntéshozók politikai színezettől függetlenül sohasem léptek át.
Iohannis „lojális és korrekt” intézményi együttműködést kért Dăncilától, és a közlemény szerint a miniszterelnök és a kormány jelen lévő tagjai is egyetértettek abban, hogy a külpolitikai témákban lojális intézményi együttműködés szükséges.
Az elnök azért még megjegyezte: a fontos külpolitikai döntéseket felelősen és meggondoltan kell meghozni.
Iohannis és a kormány között egyrészt azért robbant ki vita, mert a kabinet olyan memorandumot fogadott el, amely szerint konzultációt kezdenek az ország izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetéséről, másrészt mert Dăncilă és Liviu Dragnea PSD-elnök anélkül utazott el Izraelbe, hogy vele egyeztetett volna, holott az alkotmány szerint az államfőnek meghatározó szerepe van a külpolitikában.
Miután Iohannis emiatt bírálta a kormányt, és azt állította, a kormányfőnek nem volt felhatalmazása az izraeli tárgyalásokra, a kormány még egy kesztyűt dobott az arcába: Magyarországgal és Csehországgal együtt megakadályozta, hogy az Európai Unió határozatban ítélje el az Egyesült Államokat izraeli nagykövetsége Jeruzsálembe költöztetése miatt.
Az államfő ezt követően magához kérette a külügyminisztert, Dăncilă viszont közbelépett, és jelezte: ehhez előbb az ő hozzájárulását is ki kell kérnie.
Iohannis erre jól meghívta őt is. Dăncilă pedig ezúttal eleget tett az elnöki meghívásnak.
Valószínűleg emiatt Iohannis ezúttal nem követelte a lemondását. Legalábbis a közleményben nincs szó ilyesmiről.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.