// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Fával fűt? Akkor nagyon drukkoljon a liberális honatyáknak!

// HIRDETÉS

Ugyanis ők azok, akik le akarnak faragni a tűzifa árából.

A jó hír az, hogy a csökken a tűzifa ára. A rossz hír, hogy csak akkor, ha törvény lesz a 23 liberális honatya által benyújtott törvénytervezetből. Konkrétan: a tervezet kezdeményezői azt javasolják a tűzifa áfája legyen öt százalék, a jelenlegi 19 százalék helyett.

Mivel érvelnek a honatyák? Lényegében a valósággal: a falusi (és nem csak) háztartások jelentős részében ma is fával fűtenek. Ugyanakkor a tűzifa kitermelése nem fedezi az évi szükségletet, ami viszont az árak emelkedéséhez vezet. A tűzifa ára helyenként akár a duplájára is emelkedett az utóbbi három évben.

A kezdeményezők szerint az is furcsa, sőt, egyenesen abszurd, hogy míg a fakitermelő cégek egy sor (adó)kedvezményben részesülnek, a tűzifával fűtő polgárok a szabvány 19 százalékos áfát fizetik.

Az Országos Statisztikai Intézet vonatkozó adatai szerint a kályhákkal ellátott háztartásokban (összesen 52,90 százalék) a lakók 73,02 százaléka fűt tűzifával és biomasszával, 0,71 százalékuk pedig szénnel és egyéb szilárd fűtőanyaggal. A fenti adatok országosak. Ha viszont a falusi háztartásokra vonatkozó hasonló adatokat nézzük, akkor az arány alaposan megnő: a falusi háztartásokban lakók 91,86 százaléka használ tűzifát és biomasszát.

Magyarán: jó sokan fűtenek fával. Tehát, amennyiben a tervezetből törvény lesz, jó sok polgárnak kell kevesebbet költenie tűzifára. Persze, hosszú az út a tervezettől a törvényig. A csomag jelenleg a szakbizottságok asztalain hever. Lehet szurkolni!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro