// 2026. szeptember 5., szombat // Viktor, Lorinc

Lehet támogatni a petíciót a vásárhelyi orvosiért

// HIRDETÉS

Az EMNT, az SZNT és az EMNP összefogást szorgalmaz a MOGYE-ért.

Közös sajtótájékoztatót tartott Marosvásárhelyen Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem témájában. Bejelentették: közös petíciót indítanak az önálló magyar orvos- és gyógyszerészképzés maradéktalan helyreállítása céljából. A magyar pártok, a civil szervezetek, a MOGYE oktatói és diákjai is ellenzik a fúziót, Tőkés pedig személyesen is felszólalt az egyetem védelme érdekében Strasbourgban és Brüsszelben is – hangzott el.

Tőkés hangsúlyozta: ahogy nem mondtunk le a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem megalakítási szándékáról, úgy nem adhatjuk fel a magyar nyelvű orvosképzéshez való jogunkat sem.

„A MOGYE ügyében sem ismerünk megalkuvást: nem fogadhatunk el csak részjogokat, az anyanyelvünkön zajló oktatás pedig épp olyan célkitűzésünk, mint az önrendelkezés megvalósítása” – jelentette ki.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra emlékeztetett, hogy Victor Ponta korábbi román miniszterelnök 2013 áprilisában – az Európa Tanács közgyűlése előtt – azt ígérte, hogy a magyarság igényeinek megfelelően rendezik a MOGYE helyzetét. Az akkori miniszterelnök Románia nevében tett ígéretet, amely azóta is beváltatlan maradt. Ha az Európa Tanács figyelmen kívül hagyja a kialakult helyzetet, könnyen hitelét veszítheti – jelentette ki Izsák Balázs.

Az EMNP közleménye szerint Toró T. Tibor, a párt ügyvezető elnöke elmondta: ideje pártpolitikai ellentétektől függetlenül, közösen fellépnünk a MOGYE helyzetének mihamarabbi megoldása érdekében.

„Közösen kiadott felhívásunkban minden politikai- és civil-szakmai szervezet csatlakozására számítunk, különös tekintettel az RMDSZ-re, amely bukaresti parlamenti képviselettel is rendelkezik. Stratégiai válságcsoport létrehozására van szükség, s nem fogadhatjuk el azt az utat, mely a beletörődés és hallgatás irányába vezet. Magas szintű politikai delegáció kell képviselje közösségünk álláspontját, s a nemzetközi közvéleményt is tájékoztatnunk kell helyzetünkről.” – fogalmazott Toró.

A sajtótájékoztató végén a három szervezet vezetői elsőként írták alá a meghirdetett petíciót, melyhez bárki csatlakozhat ide kattintva.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

// még több főtér.ro