// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Szoboszlay Aladár és társainak földi maradványait, és az őket kivégzőket is keresik

// HIRDETÉS

Bár a tömegsírt egyelőre nem sikerült megtalálni, egy fontos fejlemény mégis történt: bűnvádi eljárás indult a kivégzőosztag tagjainak azonosítására.

Nem sikerült kedden megtalálni az aradi Alsótemetőben a Szoboszlay-per 1958-ban kivégzett tíz áldozatának jeltelen közös sírját – közölte az MTI-vel az ásatást vezető Gheorghe Petrov, a kommunizmus bűneit vizsgáló és az emigráció emlékét ápoló román intézet (IICCMER) szakértője. Az ásatás szerdán folytatódik.

Gheorghe Petrov elmondta: magyarországi szakemberek bevonásával talajszkennerrel találtak három olyan területet a temetőben, ahol a Szoboszlay-per áldozatai nyugodhatnak. Ezek közül kettőt sikerült felbontani a keddi ásatáson, de ezek mélyéről nem kerültek elő a kommunista rezsim által kivégzett férfiak maradványai. Hozzátette: az ásatásokat szerdán is folytatják, és csak a szerdai nap végén vonnak le következtetéseket. Az Aradihírek.ro portál helyszíni beszámolójából kiderült: az ásatásokon részt vett Vekov Károly történész, és az egyik kivégzett férfi fia is.

Vekov Károly úgy vélte: Szoboszlay Aladár – a fennmaradt írási alapján – a második világháború utáni erdélyi magyar kisebbségpolitika egyik legjelentősebb alakja. A történész szerint a román kommunista diktatúra felismerte, hogy a lelkész komoly geopolitikai programot dolgozott ki és letette egy kereszténydemokrata munkáspárt alapjait. Ezért példát statuálva, egy koncepciós per végén hazaárulás vádjával kivégeztette kilenc társával együtt. „Szoboszlay Aladár egy mártír, akár holnap boldoggá lehetne avatni” – szögezte le Vekov Károly.

A News.ro közlése szerint a temesvári katonai ügyészség emberölés, valamint emberiesség elleni bűncselekmény gyanújával bűnvádi eljárást indított az ügyben. Úgy vélik, hogy még életben lehetnek azok, akik Szoboszlay Aladár és társai kivégzését elrendelték. Radu Ilina temesvári katonai főügyész, aki jelen volt a mai aradi ásatáson, elmondta: az IICCMER beadványa alapján indítottak bűnvádi eljárást. Amennyiben előkerülnek a földi maradványok, patológiai vizsgálatnak vetik alá a csontokat, ugyanakkor jogi szempontoból is szeretnék tisztázni a kivégzés körülményeit. Az eddigi ismeretek szerint a temesvári börtönben történt a kivégzés, majd a holttesteket Aradra szállították, ahol az Alsótemetőben egy tömegsírban elhantolták őket. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro