// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Eurómilliókat kaszáltak a hamvába holt Bechtel-szerződéssel a törökök

// HIRDETÉS

Milliós nagyságrendű fizetéseket, bónuszokat és végkielégítéseket zsebelt be az észak-erdélyi autópálya megépítésére szerződtetett Bechtel partnercége, a török Enka.

Az észak-erdélyi autópálya megépítésével eredetileg megbízott amerikai Bechtel vállalat török partnere, az Enka építőipari cég több mint 18 millió euró hasznot szerzett a román állammal kötött szerződés révén úgy, hogy egyetlen alkalmazottja sem volt kiküldetésben Románia területén a beruházás idején. A cég menedzsere, Ali Atalay például összesen 330 ezer 635 euró ösztönző bért és bónuszokat kapott, más alkalmazottak végkielégítésként jutottak jelentős összegekhez, miközben nem szűnt meg a munkaviszonyuk a szerződés 2013-as felbontása után sem.

Mindez csak néhány példa arra, hogyan folyt el a pénz a valaha volt legdrágább infrastrukturális fejlesztés során. A friss adatok a korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2013 decemberében indított nyomozásának anyagából derültek ki. Az elképesztő pénzherdálás ellenére a DNA szinte valamennyi vádpontot ejtett az ügyben,

egyedül az adócsalás gyanúját vizsgálja ki a Kolozs megyei bíróság működő ügyészség.

A DNA az akkori, Victor Ponta-féle miniszterelnöki hivatal ellenőrző testületének feljelentése nyomán kezdte meg a Bechtel-szerződés vizsgálatát: a 2003-as aláírást, a 2006-os szerződésmódosítást, a 2009-es protokollumot,  a 2011-es újabb szerződésmódosítást és végül a 2013-as szerződésbontást.

Az adócsalás kivételével az ügyészek az összes esetben ejtették az ügyet, mivel az Alkotmánybíróság néhány – a hivatali visszaélésekről szóló jogszabállyal kapcsolatos  – döntése nem teszi lehetővé a felelősségre-vonást.

A DNA a vádejtések ellenére megállapította, hogy 

kilenc éven át jogalap nélkül fizettek havi 1 millió eurót a Bechtelnek.

Az Országút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) költségvetéséből szintén jogtalanul fizettek ki 250 millió euró előleget, illetve további 30 millió eurót a munkaerő mobilizációjára.

Az ügyészek szerint az elhibázott kormányzati politikák vezettek oda, hogy a projektért kifizetendő összeg folyamatosan nőtt az eredeti megállapodáshoz képest, ami végül a a szerződés felbontásához vezetett. A 2013-as szerződésbontáskor Románia 86 millió eurót fizetett ki a Bechtelnek, amiből 48,82 millió euró tartozás volt. Ezt megelőzően, 2004 és 2012 között összesen 6,4 milliárd lejt fizettek  a Gyalu és Aranyosgyéres közötti, mintegy a 60 kilométernyi autópályáért, és a Berettyószéplak és Bors közötti szakasz elkezdéséért.

A DNA megállapítja, hogy

Románia Kormánya feltételek nélkül kötötte meg a szerződést a Bechtellel,

szándékát sem az amerikai cég által kért összeg, sem a körülmények nem befolyásolták, illetve kizárták a más, esetleg olcsóbban dolgozó cégekkel való tárgyalás lehetőségét.

Mint ismeretes, 2003-ban az Adrian Năstase vezette PSD-kormány versenytárgyalás nélkül kötötte meg a Bechtellel a szerződést arra vállalkozva, hogy uniós támogatás nélkül, kizárólag költségvetési forrásokból finanszírozza a Nagyvárad–Kolozsvár–Marosvásárhely–Brassó-nyomvonalon haladó sztráda megépítését. A sajtó akkor azt írta az Európai Unió által is bírált szerződésről, hogy ez volt az ára Románia NATO-csatlakozásának.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro