A belpolitikai viták ellenére összességében senki nem kérdőjelezheti meg a román jogállamiság létét, véli Iohannis, aki azért odaszúrt Dragneáéknak nyilatkozatában.
Senki nem kérdőjelezi meg a román jogállamiságot, ezért Romániát nem fogja hátrányosan érinteni, ha az Európai Unió ehhez a feltételhez köti majd az uniós pénzek kifizetését – mondta pénteken Klaus Iohannis, aki a bulgáriai Ruszéban találkozott bolgár és osztrák kollégájával.
A találkozót követően a román újságíróknak elmondta: úgy gondolja, Romániát nem fogja hátrányosan érinteni az Európai Bizottság javaslata, amely a jogállamiság feltételéhez kötné az uniós pénzek kifizetését, mert a belpolitikai viták ellenére összességében senki nem kérdőjelezheti meg a román jogállamiság létét. Reményét fejezte ki, hogy soha nem jutnak idáig, annak ellenére, hogy – mint mondta – ő maga is elégedetlen a kormánykoalíció által tervezett igazságügyi törvénymódosításokkal. Iohannis szerint
Az elnök fontos és szükséges lépésnek tartja az Európai Bizottság javaslatát, amely – szavai szerint – senkit nem érhetett meglepetésként, hiszen már régóta szó van róla, de még sokat kell dolgozni azon – tette hozzá –, hogy pontosítsák a kritériumokat, hiszen az eljárásoknak átláthatóknak és könnyen követhetőknek kell lenniük.
Az elnök újságírói kérdésre válaszolva kitért az osztrák kormány szerdai döntésére is, miszerint Bécs a származási ország megélhetési költségeihez köti az Ausztriában dolgozó külföldieknek nyújtott családi pótlékot, ha a gyerekek nem élnek Ausztriában.
Iohannis szerint 15 ezer román családot érint kedvezőtlenül az intézkedés. Rámutatott: annak ellenére, hogy Ausztriában az elnöknek nincs közvetlen ráhatása a kormány döntéseire, osztrák kollégájának is elmondta pénteken, hogy
Leszögezte: az osztrák kormány számára is világossá teszik álláspontjukat, és reményét fejezte ki, hogy végül sikerül megnyugtatóan rendezni az ügyet főleg, hogy egyes mérvadó nemzetközi hangok szerint is az intézkedés ellentmond az európai szerződéseknek – mondta Iohannis.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.