// 2026. november 7., szombat // Rezso

Másodjára is megvitatták az SZNT polgári kezdeményezését Luxembourgban

// HIRDETÉS

A román és a magyar álláspont egyaránt elhangzott a mai tárgyaláson.

Másodfokon is letárgyalta csütörtökön az Európai Unió luxembourgi bírósága a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított régiós európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatos pert. Júliusig nem várható ítélethirdetés.

A pert Izsák Balázs SZNT-elnök és Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja indította, hogy bírósági úton kötelezzék az Európai Bizottságot a nemzeti régiókkal kapcsolatos polgári kezdeményezés bejegyzésére. Korábban a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a kezdeményezés tárgya nyilvánvalóan nem tartozik az EU hatáskörébe.

Ezt a határozatot Izsák és Dabis megtámadta a bíróságon, de első fokon elvesztették a pert.

Izsák Balázs az MTI-nek elmondta: a csütörtöki tárgyalás során a perhez a kezdeményezők oldalán csatlakozott Magyarország, valamint a bizottság oldalán csatlakozott Románia ügyvédje is kifejtette álláspontját, és válaszolt a bírák kérdéseire. Az SZNT elnöke kijelentette: az érintett feleknek feltett kérdésekből azt a következtetést vonta le, hogy a bírák megértették a kezdeményezés lényegét. E lényeget Izsák Balázs úgy fogalmazta meg, hogy

„ne állíthassák a tagállamok az EU kohéziós forrásait asszimilációs politikák szolgálatába”.

Hozzátette: a perben július 11-re készül el a bíróság belső szakértői szervének a véleményezése, és a bírák e dátum után hozhatnak ítéletet, mely minden bizonnyal tekintettel lesz a szakértői véleményre is.

Izsák Balázs elmondta: Sobor Dávid a kezdeményezők ügyvédje a felvezetőjében Székelyföld helyzetére, és azokra a körülményekre hivatkozott, amelyek közepette az SZNT elindította a polgári kezdeményezést. Mivel a felperesek magyar nyelvű pereskedést kértek, az EB elutasító álláspontját is magyar ügyvéd képviselte. Az SZNT elnöke szerint a Romániát képviselő ügyvéd arról próbálta meggyőzni a bírákat, hogy

az SZNT tulajdonképpen Brüsszel segítségével akarja módosítani Románia közigazgatási rendszerét, noha ez kizárólag Bukarest hatásköre.

A Magyarországot képviselő ügyvéd – Izsák szerint – fontos tisztázó válaszokat adott a bírák kérdéseire, amelyekkel félreértéseket oszlatott el.

A nemzeti régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés beterjesztői azt kezdeményezték, hogy az EU kohéziós politikájában kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna.

Az Európai Bizottság 2013 júliusában azonban úgy ítélte meg, hogy a javasolt szabályozás nyilvánvalóan nem tartozik az EU hatáskörébe, ezért nem jegyezte be a kezdeményezést. Így el sem kezdődhetett az egymillió támogató aláírás összegyűjtése. A bizottsági határozatot Izsák Balázs és Dabis Attila támadta meg az EU luxembourgi bíróságán, de a 2016 májusában kimondott elsőfokú ítélet az EB-nek kedvezett. A perbe Románia, Szlovákia és Görögország az EB oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán avatkozott be. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro