// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Ne menjenek az Uránuszra: irtó büdös!

// HIRDETÉS

Amellett persze, hogy nincs levegő és rohadt hideg van.

Nagy előrelépés történt a tudomány, közelebbről pedig az űrkutatás számára, még akkor is, ha a földlakók szempontjából a vadiúj tudás teljes mértékben haszontalan.

A NASA (Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal) tudósai örömmel közlik a világgal, hogy fény derült az Uranus bolygó egyik féltve őrzött titkára. Hiába nézték ki ugyanis a szemüket a csillagászok évtizedeken át, hiába látogatott el a helyszínre a Voyager 2 űrszonda, eddig homály fedte, miből is állnak az Uránusz felhői.

Na de most végre sikerült leleplezni a felhőket. A kutatók egy spektrométer segítségével szétszabdalták a Mauna Kea szigetén levő Gemini North teleszkóp által befogott infravörös fényt, amely nyilván az Uránuszról származott. És fény derült a nagy titokra: a Naprendszer hetedik bolygója – amelyet Sir Frederick William Herschel német származású angol csillagász fedezett fel 1781. március 13-án – olyan felhőréteggel rendelkezik, amelynek egyik kulcskomponense a kén-hidrogén, avagy hidrogén-szulfid, avagy dihidrogén-szulfid, avagy hidrotionsav (vegyjele H2S).

Ha valaki kíváncsi: így lehet különbséget tenni egy jó, illetve egy záptojás (a kén-hidrogénes) között. Persze, a NASA kutatóinak nem volt ilyen könnyű dolguk: bolygókkal ezt nehezebb megcsinálni.

Oké, ezzel első ránézésre nincs semmi baj, de ha megnézzük a kén-hidrogén jellemzőit, kiderül, hogy iszonyú büdös. Akinek a kezében roppant már szét záptojás, az máris tudja, hogy mennyire. Ja, és nagyon mérgező az emberi szervezetre.

Tehát, aki azon ábrándozik, hogy egy szép nap meghódítja az Uránuszt, alaposan készüljön fel. A NASA szakemberei azt is jelezték, hogy a bűz meg a méreg smafu ahhoz a hőmérséklethez képest, amely az arra kalandozóra vár. Minden valószínűség szerint az űrutazó hamarabb fog megfagyni (mínusz 200 fok) vagy megfulladni a levegőhiány miatt.

A tudomány számára viszont értékes az új információ, ugyanis hasznos tudással járul hozzá a bolygók kialakulásának feltárásához.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro