// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Történelmi esemény: Kim Dzsong Un átsétált Dél-Koreába

// HIRDETÉS

Nem egészségügyi sétát tett, és nem is hadsereggel érkezett: a demarkációs vonalon Mun Dzse In dél-koreai elnök várta, akivel szívélyesen elkvaterkázott, majd elvonultak tárgyalni.

Kim Dzsong Un északi vezető átlépte pénteken a két Koreát elválasztó demarkációs vonalat Panmindzsonban, és megkezdte a tárgyalásokat a déli elnökkel – a koreai háború befejezése, 1953 óta ő az első észak-koreai vezető, aki Dél-Korea területére lépett.

A tárgyalások legfőbb célja a nukleáris leszerelés a Koreai-félszigeten, a kapcsolatok javítása és a formális békeszerződés aláírása.

A hosszú másodpercekig tartó, a demarkációs vonalon átnyúló történelmi kézfogás után Kim Dél-Korea területére lépett, majd az ő javaslatára Munnal együtt a demarkációs vonal túloldalán, vagyis Észak-Korea területén is tettek egy-két lépést (a szöuli elnöki hivatal illetékesei szerint ez meglepő gesztus volt Kim részéről, mert nem szerepelt a protokollban). Közben

többször ismét kezet szorítottak, szívélyesen társalogtak egymással, majd elvonultak tárgyalni

a demilitarizált övezet déli oldalán lévő Béke Házába. A két koreai vezetőt Csoszon-dinasztiabeli egyenruhába öltözött díszőrség kísérte az épülethez.

.

A szöuli elnöki hivatal közlése szerint Kim a megbeszélésen szóba hozta a dél-koreai Jonpjong-sziget ellen 2010-ben végrehajtott északi tüzérségi támadást. A phenjani vezető arról beszélt, hogy a folyton az újabb északi támadástól rettegő Jonpjong lakói, valamint az 1950-53 közötti koreai háború során egymástól elszakított családok és mindazok, akik megszöktek Észak-Koreából most nagy reményeket fűzhetnek a Korea-közi tárgyalásokhoz, amelyek begyógyíthatják a múltbéli sebeket. „A határvonal nem olyan magas; végül egyszer el fog tűnni, ha már sok ember átkelt rajta” – idézték Kim Dzsong Unt a szöuli beszámolók.

Mun Dzse In szóvivője, Jun Jong Csan azt is elmondta a péntekre tervezett tárgyalások első fordulója után, hogy a dél-koreai elnök javasolta: tartsanak további találkozókat. Mun jelezte, hogy szívesen ellátogatna az észak-koreai Pektu-hegyhez. Kim erre azt mondta: a jelenlegi körülmények között az utazás kényelmetlen lenne, de a látogatás előtt majd fejlesztik közlekedési hálózatukat. Hozzátette:

a februári téli olimpia alkalmából Dél-Koreában járt északi delegációt lenyűgözték a déli nagysebességű vasutak.

Mun erre azt felelte, hogy ha sikerül javítani országaik kapcsolatait és összekötni vasúti hálózataikat, akkor mindkét Korea élvezheti majd a nagysebességű vasút előnyeit.

A szöuli szóvivő szerint Kim Dzsong Un azzal is tréfálkozott, hogy megígérte: nem fogja többet kora reggel álmából felzavarni a dél-koreai elnököt. Ezzel a phenjani vezető a tavaly a hajnali órákban végrehajtott északi rakétatesztekre utalt. Kim Dzsong Un kilenctagú észak-koreai küldöttség élén érkezett a tárgyalásokra. Szemüvegben volt, a megszokott fekete Mao-zubbonyt viselte, miközben kíséretének tagjai katonai egyenruhában vagy öltönyben voltak. Még mielőtt megkezdődtek volna a tárgyalások Kim bejegyzést írt a Béke Házának vendégkönyvébe. „Új történelem kezdődik most. A béke korszaka a történelem kezdőpontjától” – írta.

A tárgyalások a sajtó számára is nyilvános kezdetén Kim Dzsong Un meggyőződését fejezte ki, hogy a megbeszélések jelentős eredményeket hoznak. „Azzal a reménnyel érkeztünk ide, hogy új lapot nyissunk a két Korea történelmében. Biztos vagyok abban, hogy Mun Dzse In elnökkel konstruktív tárgyalásokat tudunk majd folytatni, amelyeknek nagyon jó és jelentős eredményei lesznek” – fogalmazott Kim. Hangsúlyozta, hogy nem szeretné a múlt megismétlődését, és eltökélt abban, hogy végrehajtja az észak-koreai fél által vállalt minden kötelezettséget.

Mun Dzse In arra szólította tárgyalópartnerét, hogy együtt teremtsenek békét és virágoztassák fel a Koreai-félszigetet. „Tudatában vagyok annak, hogy milyen felelősség nyomja a vállunkat. És én hálás vagyok azért a határozottságért és bátorságért, amelyet ön tanúsított a tárgyalásokra érkezve. Tanúsítsunk hát együtt bátorságot és határozottságot, és teremtsünk békét a Korei-félszigeten. Ettől a naptól a demarkációs vonal többé nem a viszály, hanem a béke jele” – fogalmazott a dél-koreai vezető.

A dél-koreai elnöki szóvivő egyébként elmondta, az első tárgyalás száz percig tartott.

Elemzők megjegyzik: bár Kim az elmúlt időszakban többször is emlegette a nukleáris leszerelést, de nem biztos, hogy ugyanazt érti alatta, mint az Egyesült Államok vagy Dél-Korea. Sokak szerint nem valószínű, hogy teljesen lemondana nukleáris fegyverzetéről, amelyre annyit költött - jegyzi meg a CNN.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro