Mivel a kormányfő nem jelent meg a nemzeti bankról szóló egyeztetésen.
Lemondásra szólította Viorica Dăncilă miniszterelnököt pénteken Klaus Iohannis államfő, miután a kormányfő lemondta az elnök által kezdeményezett délelőtti találkozót.
Az államfő szerint Dăncilă nem felel meg a miniszterelnöki tisztség betöltéséhez szükséges feltételeknek, ezért a lemondását kéri.
A pénteki találkozón Iohannis a Román Nemzeti Bank (BNR) és a kormány között kirobbant vitáról kívánt egyeztetni.
A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője, Liviu Dragnea ugyanis a jegybankot tette felelőssé az inflációért,
Iohannis viszont védelmébe vette a nemzeti bankot, és a kormányt okolta a pénzromlás miatt.
Iohannis a héten jelezte: közvetíteni kíván a kormány és a jegybank között, és hivatalában fogadta is Mugur Isărescut, a nemzeti bank elnökét.
„Megvonom a bizalmam Dăncilă asszonytól. (...) Eltelt három hónap, amely után levonható a következtetés:
Ezért nyilvánosan Dăncilă asszony lemondását kérem a miniszterelnöki tisztségből” - jelentette ki pénteken Iohannis, aki amúgy csak képletesen vonhatja meg a bizalmát a kormányfőtől, hiszen a kormányfőnek és a kormánynak a parlament szavaz bizalmat, és a parlament vonhatja meg tőlük bizalmatlansági indítvánnyal.
Az elnök szerint a miniszterelnök nem tartotta be esküjét, amely nem csupán az alkotmány betűjének betartására vonatkozik, hanem arra is, hogy tiszteletben tartsa az együttműködés elvét, azt, hogy a miniszterelnöknek konzultálnia kell az államfővel, ehelyett inkább a pártjából érkező utasításnak engedelmeskedett.
Az államfő leszögezte, a PSD nem gyűrheti maga alá politikai okokból a jegybankot, ő pedig közvetíteni kíván egyfelől a kormány és a PSD, másfelől a nemzeti bank között, ám szerinte Dăncilă ezt nem fogta fel.
„11 órakor találkoznom kellett volna Dăncilă asszonnyal. A találkozóra nem került sor, de ennek nincs semmi jelentősége, és nem változtat semmin azon, amit amúgy is bejelentettem volna a románoknak. A találkozónak a kormány és a jegybank közötti konfliktus lett volna az egyik fő témája. Erről már véleményt nyilvánítottam, és két dolgot szeretnék elismételni.
Hozzátette: egyértelmű, hogy a PSD megkérdőjelezi ezt a függetlenséget.
„Ez világlik ki egyes PSD-sek nyilatkozataiból, és aggasztónak találom. A PSD nem gyűrheti maga alá politikai okokból a jegybankot, annak függetlennek kell maradnia. Még ilyen körülmények között is ésszerű mértékben össze kell hangolni és meg kell vitatni a BNR és a kormány politikáját. Mivel ez nem történt meg, közvetíteni akartam. Dăncilă asszony ezt nem értette meg” - fogalmazott Iohannis.
Az elnök rosszallásának adott hangot amiatt is, hogy nem konzultáltak vele arról a kormány által elfogadott memorandumról, amelyben Románia izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetéséről kezdeményeznek párbeszédet.
„Múlt héten a kormány egy külpolitikai témájú titkos dokumentumot, egy titkos memorandumot vitatott meg. Ez nagy hiba volt, mivel külpolitikai ügyekben, ha már titkos dokumentumokról van szó, amelyek nyilvánvalóan érzékenyek – egyébként nem kellene titkosak lenniük – konzultálniuk kellett volna az államfővel, ami nem történt meg” – emlékeztetett Iohannis.
Rámutatott, az alkotmány, az alkotmánybíróság ítéletei és a romániai politikai gyakorlat is rögzíti, hogy az ország érdekében intézményes konzultáció szükséges a miniszterelnök és az államfő között, Románia érdekében, nem pedig egyéni érdekekért a hatóságoknak együtt kel működniük.
„Ezeket a dolgokat és államérdekeket nem értette meg Dăncilă asszony” - mondta Iohannis.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.