A kormánypárt vezére ne ígérgessen katolikus iskolát Románia OECD-tagságáért cserébe – véli a liberális pártelnök.
Romániának a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) való felvétele nem a Liviu Dragnea képviselőházi elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök közötti személyes kapcsolattól függ – véli a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ludovic Orban.
„Romániának az OECD-hez való csatlakozása nem a Liviu Dragnea és a magyar kormányfő közötti személyes viszonytól vagy előbbi utóbbinak tett ígéreteitől függ. Nem Magyarország az egyetlen OECD-tagállam. Ha holnap egy másik OECD-tagország támogatásáért cserében azt kéri tőlünk, hogy részesítsünk előnyben egy bizonyos vállalatot vagy alapítsunk egy tudom is én milyen intézményt, mit fog tenni Dragnea? Olyasmit ígér majd az illető ország miniszterelnökének, aminek semmi közük nincs az OECD-csatlakozást célzó törekvéshez?”
– idézi az Agerpres Orbant, aki szerint elfogadhatatlan, hogy Dragnea személyes érdekeit a nemzeti érdek elé helyezi, és teljesíteni akar olyan követeléseket, „amelyek nem normálisak, nem természetesek”.
A liberális pártelnök úgy véli, az OECD-tagsághoz Romániának teljesítenie kell bizonyos előfeltételeket, de ezek egyikének sincs köze azokhoz a magánbeszélgetésekhez, amelyeket Liviu Dragnea Orbán Viktorral folytatott a marosvásárhelyi római katolikus iskola újraalapításáról.
Ludovic Orbant az dühítette fel, hogy – mint arról beszámoltunk – Liviu Dragnea ismét megígérte Orbán Viktornak, hogy rendezik a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyét. A magyar fél ugyanis Románia OECD-tagságának támogatását a magyar tannyelvű gimnázium megalapításához kötötte.
„Ha ebből a csoportból egy tagállam ellenáll, akkor nem léphetünk be. Magyarország álláspontja eleinte az volt, hogy nem ért egyet Románia felvételével az OECD-be. Akkor felhívtam Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét, beszélgettünk, utána többször is tárgyaltunk. Valóban elégedetlen volt, és szerintem joggal – mégiscsak gyerekekről van szó, akiknek joguk van az oktatáshoz – amiatt, hogy különböző akciókkal akadályozzák az iskola megalapítását. Tulajdonképpen megszüntették a marosvásárhelyi iskolát és utána folyton akadályozták az újraalapítását. Én megígértem, hogy ez meg fog történni, és a magyar kormányfő és Magyarország külügyminisztere rögtön azt mondta, hogy támogatni fogják Románia felvételét az OECD-be”
– indokolta a magyar kormányfőnek tett ígéretét a PSD elnöke.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.