// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Felállította Erőss Zsolt emléktábláját Varga Csaba a Himalájában

// HIRDETÉS

A Kancsendzönga alaptáborában immár méltó emlékműve van az erdélyi születésű hegymászónak.

Emléktáblát állítottak hétfőn a Kancsendzönga alaptáborában a himalájai hegycsúcsot 2013-ban magyarként először meghódító, ám a hegyen meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászóknak.

A Kalifa Himalája Expedíció 2018 keretében a 8586 méter magas Kancsendzöngára tartó Varga Csaba nagyváradi hegymászó, valamint Sarhan Omar, az expedíció névadó szponzora április 14-én értek fel az 5500 méteren kiépített alaptáborba, ahol már aznap kiválasztották a megfelelő sziklát az emléktábla elhelyezéséhez. Ennek különlegessége, hogy a tábor központi részén magasodik, ahonnan jól látni a Kancsendzönga főcsúcsát is. Ez méltó hely a két magyar hegymászó emlékezetéhez. Hétfő kora délután a megfelelő időjárási körülmények biztosították a feltételeket az emléktábla felhelyezéséhez – közölte Biró Dániel, az expedíció kommunikációs menedzsere az MTI-vel.

A Csák Attila szobrászművész által készített emléktábla „különlegessége, hogy a művész az elhunyt hegymászókat ábrázoló bronz képmásokat magyar mészkőtáblára applikálta, amely ettől a naptól kezdve a Himalája egy piciny, de számunkra annál jelentősebb részét képezi” – olvasható az expedíció közleményében.

„Ezzel a Kalifa Himalája Expedíció 2018 – Kancsendzönga fontos állomásához érkezett, fejet hajthattunk két kiváló magyar hegymászó előtt, és végre hegymászó szokás szerint is méltó emléket állíthattunk Nekik! Közös munka volt és közös siker, kezdve Csák Attila szobrászművész meghatóan szép alkotásával, a Kalifa Csapat lelkes munkájával, megkoronázva az Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékét őrző magyarok sokaságának szurkolásával” - olvasható az expedíció Facebook-oldalán.

Varga Csaba április 1-jén indult el a Himalájába azzal a céllal, hogy az idei tavaszi mászószezonban harmadik magyarként érjen fel, pótlólagos oxigén használata nélkül a 8586 méteres Kancsendzöngára, amely a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsára Nepál és India határán.

Erőss Zsolt és Kiss Péter 2013 május 20-án jutott fel a Kancsendzöngáza. A magyar hegymászók kimerültséggel küzdöttek, a lefelé vezető úton elszakadtak egymástól és nem érték el a legmagasabban fekvő 7600 méteres fekvő alaptábort. A hegyen közben lavina zúdult alá, amely elsodorta a 2-es tábort. A magyar hegymászók segítségére küldött serpák nem találták őket sem a 7600 méteren lévő 4-es táborban, sem a környékén.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro