// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly

Orbánt bírálta, Iohannist dicsérte Macron

// HIRDETÉS

Előbbivel ugyan nem ért egyet, de hát ez van, megválasztották, utóbbi viszont nagyon jó munkát végez szerinte.

Míg Orbán Viktor újraválasztott magyar miniszterelnököt bírálta, Klaus Iohannis román államfőről méltatóan szól Emmanuel Macron francia köztársasági elnök az illiberális demokráciák népszerűsége és az igazságügy helyzete kapcsán.

Macron államfővé választásának első évfordulója alkalmából adott tévéinterjút, amelyben az egyik riporter arra kérdezett rá, hogyan építhető újra Európa olyan exkommunista országokkal, amelyek ellenzik a menekültek, az idegenek befogadását, példaként pedig Orbán Viktort hozta fel, akinek a diskurzusa szerinte „a háború előtti időszakot idézi”.

Macron ugyanakkor – miközben bírálta a magyar kormányfőt – a választások eredményére is utalt. „Úgy tekintem Európát, ahogy van. Panaszkodhatunk. Én is panaszkodom miatta. Egyetlen, Orbán Viktor által vallott értéket sem tartok a magaménak. De ott van, megválasztották” - szögezte le.

Hozzátette: jelenleg az illiberális demokráciák felemelkedésének vagyunk szemtanúi.

„Egyrészt egy sor olyan demokráciát látok, ahol a lakosság körében egyfajta fáradtság uralkodott el. Olyan demokráciákat, amelyek megszokták a gyengeségeket, az igazságtalanságot, az egyenlőtlenséget, a dühöt, és ahol növekvőben van a populizmus, amelyet ugyan erkölcsileg elítélnek, de nem támadják az alapjait” - mondta Macron.

„Másrészt ott vannak az illiberális demokráciák, ahol azt mondják: Látják, ezek az emberek gyengék. Ezért nem tartjuk többé tiszteletben a demokráciát. Támadást indítunk a bírák és ügyészek függetlensége ellen” - tette hozzá Macron, Lengyelországot és Magyarországot hozva fel példaként, megjegyezve, egyesek ugyanígy járnak el Romániában is, de üdvözölte Klaus Iohannis román elnök munkáját, aki „irányítás alatt tartja a dolgokat”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro