// 2026. november 7., szombat // Rezso

Levették a székely zászlót a csíkszeredai városházáról

// HIRDETÉS

Amely már városháza sem lehet sokáig, a feliratot is leperelték róla.

A csíkszeredai polgármesteri hivatal jogerős bírósági ítélet nyomán kénytelen volt eltávolíttatni a székely zászlót és a városzászlót a városháza homlokzatáról. A zászló kifüggesztése ellen az egyik, Dan Tanasă vezette egyesület indított pert.

A zászlóknak az elmúlt napokban történt, be nem jelentett eltávolítására a Székelyhon.ro portál figyelt fel. A portál pénteken közölt cikkében Füleki Zoltán alpolgármester magyarázta meg a jogi helyzetet. 

Az alpolgármester felidézte: a jelképek eltávolításáért a székelyföldi románok érdekvédelmi szervezeteként fellépő Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) indított pert, melyben a Marosvásárhelyi Táblabíróság 2016 decemberében hozott a város számára kedvezőtlen jogerős ítéletet. A zászlók ennek ellenére tavaly a helyükön maradtak, mivel a felperes egyesület által megbízott végrehajtói iroda által elindított kényszervégrehajtási eljárást Csíkszereda polgármestere bírósági úton támadta meg, és elérte ennek érvénytelenítését.

A zászlóperhez egykor magánszemélyként csatlakozott Füleki Zoltán alpolgármester, hogy a pert a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán lehessen folytatni. Az alpolgármester azonban elmondta: a közelmúltban értesítették Strasbourgból, hogy keresetét az előzetes vizsgálat nyomán elutasították. Füleki Zoltán azt is elmondta: 

a városháza homlokzatáról eltávolított zászlókat követni fogja a Városháza felirat is, 

amely szintén az ADEC által jogerősen megnyert per következtében nem maradhat a helyén. A harmadik elveszített per a Városi Művelődési Ház közelében elhelyezett rúdra felvont székely és városzászlókra vonatkozik, ezeket is le fogják venni.

Amint a Székelyhon.ro portál felidézte, az ADEC újabb pereket indított Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester ellen, azt kérve, hogy kötelezzék az elöljárót a bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő bírság kifizetésére minden nap késlekedésért, a három jogerős bírósági ítélet végrehajtásának elmulasztása miatt. A pereket ezután tárgyalják.

Füleki Zoltán úgy nyilatkozott, hogy az eltávolított jelképek ügyében is olyan kreatív megoldást keresnek, mint amilyent a polgármesteri hivatal tanácstermében alkalmaztak. Ott zászlók helyett reklámpannókon (roll up) állították ki a levetetett jelképeket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro