// 2026. november 3., kedd // Győző

A magyar választások előtt is hamis profilokat kellett eltávolítani a Facebookról

// HIRDETÉS

Erről a közösségi oldal alapítója, Mark Zuckerberg beszélt az adatokkal való visszaélés miatt kirobbant botrány kapcsán.

Hamis profilokat távolítottak el a Facebook közösségi oldalról a többi között a magyar parlamenti választások előtt is – közölte Mark Zuckerberg, a portál alapítója és elnök-vezérigazgatója kedden, kétnapos kongresszusi meghallgatásának első napján.

A szenátus igazságügyi és kereskedelmi bizottsága előtti meghallgatáson Zuckerberg a kaliforniai Dianne Feinstein szenátor kérdésére válaszolva kifejtette, hogy a vállalat olyan eszközöket fejlesztett ki, amelyek segítségével

sikerült beazonosítani és eltávolítani hamis profilokat.

Hozzátette, hogy ilyen, hamis identitású felhasználók nem csupán az idén, novemberben esedékes, úgynevezett félidős amerikai választások előtt bukkantak fel a portálon, hanem megjelentek a magyarországi, brazíliai, mexikói, pakisztáni és indiai voksolások előtt is.

Dianne Feinstein szenátor kérdésére Zuckerberg megismételte a meghallgatás kezdetén felolvasott – és hétfőn már nyilvánosságra hozott – írásos nyilatkozatában foglalt megállapítását, miszerint a Facebook egyik legnagyobb hibája az volt, hogy 2016-ban az amerikai elnökválasztások idején túl lassan reagált az orosz behatolási kísérletekre.

„Ez az egyik dolog, amit a legjobban bánok” – fogalmazott a 33 éves elnök-vezérigazgató.

A késő estébe nyúló meghallgatáson az egyik leggyakrabban elhangzott kifejezés a „sajnálom” volt. Bevezető nyilatkozatában Zuckerberg hangsúlyozta: „Nagy tévedés volt nem megfelelő mértékben figyelembe venni a felelősségünket, az én hibám volt, sajnálom.”

John Thune, a bizottság republikánus elnöke leszögezte, hogy a Facebook 14 éves története tele van az adatvédelemre vonatkozó rossz döntések miatti bocsánatkérésekkel, és feltette a kérdést Zuckerbergnek, hogy „a mai bocsánatkérés vajon miben különbözik” a korábbiaktól. Az elnök-vezérigazgató megismételte, hogy „renget

eg hibát” követtek el, de hozzátette, hogy a vállalatnál komoly változások kezdődtek a felelősségvállalás ügyében.

„Ma már nyilvánvaló, hogy nem tettünk eleget” a hátsó szándékkal történő adatfeldolgozás megakadályozására – fogalmazott, utalva arra, hogy egyedül a brit-amerikai Cambridge Analytica vállalat mintegy 87 millió felhasználó profilját dolgozta fel politikai célokra, anélkül, hogy az érintettek tudtak volna róla, vagy engedélyezték volna, mintegy kétmilliárdnyi felhasználó adatait pedig más cégek és adathalászok dolgozták fel. A meghallgatáson később nagy hibának nevezte, hogy a Cambridge Analyticát nem tiltották ki a Facebookról már 2015-ben.

Zuckerberg részletes válaszokat adott a szenátorok kérdéseire, akik elsősorban a bizalommal történt visszaélést vetették a közösségi oldal működtetői szemére. Az alapító az adatgyűjtési botrányt „lezárt ügynek” nevezte, és bejelentette, hogy a vállalat bizonyos adatokat és hamis profilokat már törölt, és olyan új alkalmazásokat vezet be, amelyek lehetővé teszik a szigorúbb adatvédelmet, és azt is, hogy a felhasználók maguk kezelhessék profiljukat. Egyúttal azt is közölte, hogy olyan új eszközöket is fejlesztenek, amelyekkel biztosabban és könnyebben azonosíthatják a hamis híreket is.

„Nem gondolja, hogy monopóliumuk van?” - fordult Mark Zuckerberghez Lindsey Graham, dél-karolinai republikánus szenátor, világossá téve, hogy

nem hiszi, hogy a Facebookra lehetne bízni önmaga szabályozását.

Zuckerberg késznek mondta vállalatát a törvényi szabályozásra, és támogatásáról biztosította azt a tavaly ősszel benyújtott amerikai törvényjavaslatot, amely a közösségi portálok szigorúbb adatvédelmét írná elő.

Az elnök-vezérigazgató elmondta azt is, hogy őt ugyan nem, de munkatársait meghallgatta a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt állítólagos orosz beavatkozást vizsgáló, Robert Mueller vezette különleges bizottság. „Együttműködésünk a különleges bizottsággal bizalmas jellegű, ezért kongresszusi nyílt meghallgatáson nem kívánom felfedni ezt” – tette hozzá.

A Facebook pillanatnyilag legfontosabb feladatának a 2018-as amerikai félidős választások biztonságának megőrzését nevezte.

Mark Zuckerberg meghallgatása szerdán folytatódik, de már nem a szenátusban, hanem a képviselőházban.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro