// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Vízzé vált a pataréti szemétlé a Kolozs megyei tanácselnök szerint

// HIRDETÉS

Napokon belül megoldódik a pataréti szeméttelep ügye, év végéig tényleg bezár a hulladéktelep – ígéri sokadjára Alin Tişe tanácselnök.

Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke egy mai sajtótájékoztatón bejelentette: ez év végéig átadják az integrált hulladéktároló központot, ahol Kolozs megye összes településéről egy helyre gyűjtik majd a szemetet. A tanácselnök igyekezett tisztázni a pataréti szeméttelep ügyét is, azt ígérve, hogy év végéig ezt is bezárják, és megállítják a hónapok óta gondot jelentő földcsuszamlást és a csurgalékvíz szivárgását is.

Az elöljáró ígéreteiből eddig sem volt hiány, a megvalósítások azonban elmaradtak.

Régóta téma már annak a fordított ozmózis rendszerű víztisztító berendezésnek a beüzemelése, amelyet Németországból bérel a megyei önkormányzat. Ezzel kapcsolatosan Alin Tişe elmondta: a közeljövőben végre beüzemelhetik a készüléket, ugyanakkor egy falat építenek, amely megakadályozza, hogy  az esetleges földcsuszamlások kárt tegyenek a szeméttelep közelében haladó terelőútban.

A megyei tanács szakértői szerint a szemétléből keletkezett tóban a szennyező anyagok felhígultak és leülepedtek, a folyadék 90 százaléka víz. A tófenékre gyülemlett iszapot a speciális készülékkel fogják eltávolítani. A tanácselnök a prefektusra hárította a felelősséget, amiért hét hónapon keresztül nem engedélyezte a sürgősségi helyzet elrendelését, aminek a hiányában a megyei tanács nem léphetett időben közbe. Elmondása szerint néhány napon belül a csurgalék már nem jelent problémát, mivel

a szakértők szerint ártalmatlan víz a Zăpodie patakba folyik, ezt követően beüzemelhetik a víztisztító állomást.

Szakáts István aktivista, aki figyelemmel követte a pataréti csurgalék helyzetét, a tanácselnök kijelentésének abszurditását a szennyező anyagok leülepedéséről azzal szemléltette, hogy a tengerfenékre sem ülepedik le a só, és válik édesvízzé attól, hogy a tanácselnök úr megmártózik benne.

A sajtótájékoztatón Alin Tişe tanácselnök arról is beszámolt, hogy a tordai és a szamosújvári szemétlerakatot legkésőbb júniusban kellett volna bezárni, de a munkálatokkal már most, áprilisban végeztek, így bezárták azokat. Múlt héten a bánffyhunyadi szeméttelepet is lezárták, három hónappal a kötelező határidő előtt. Jövő évben kerül sor a dési és az aranyosgyéresi, szintén nem a szabványoknak megfelelő szemétlerakatok bezárására. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro