// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Az érettségizők 60 százaléka bukott meg a próbaérettségin

// HIRDETÉS

48 diák a 110 ezerből ért el a maximális, színtízes átlagosztályzatot.

A próbaérettségin részt vett 110 752 tizenkettedikes tanuló közül 43 800 ért el legalább 6-os átlagot, ami 39,55%-os átmenési arányt jelent – közölte pénteken a tanügy-minisztérium. Tavaly a végzősök 38,23%-ának sikerült a próbaérettségije.

A próbaérettségin a tizenegyedikes diákok tudását is felmérték. Esetükben 33,73%-os volt az átmenési arány (4 százalékponttal jobb, mint 2017-ben és 8 százalékkal jobb, mint 2016-ban).

Az eredmények 99,9 százalékát összesítették eddig, ezek szerint 27 104 tanuló ért el 6 és 6,99 közötti átlagot, 29 180 tanuló 7 és 7,99 közötti, 20 434 próbavizsgázó 8 és 8,99 közötti, 7509 tanuló pedig 9 és 9,99 közötti átlagjegyet szerzett. 48 diák ért el a maximális, színtízes átlagosztályzatot. 5-ös és 5.99 közötti átlaga 11 907 tanulónak volt.

Román nyelv és irodalomból a próbaérettségin részt vevők 67,7%-a kapott 5-ös vagy annál nagyobb jegyet, anyanyelvből 75,8%, a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematika vagy történelem) 48,8%, a választott tantárgyból (ebből csak a tizenkettedikesek vizsgáztak) 81% ért el legalább 5-ös osztályzatot.

Hat megyében haladta meg a 45 százalékot a sikeresen vizsgázók aránya: Iaşi (50,2%), Kolozs (49,8%), Galac (48,7%), Fehér (47,3%), Brăila (46,1) és Hunyad (45,3%) megye. A leggyengébb eredményeket Călăraşi (25,6%), Giurgiu (25,2%) és Ilfov (22%) megyében érték el a tizenkettedikes tanulók.

A tizenegyedikesek közül a Kolozs megyeiek teljesítettek a legjobban (44,6%), majd Iaşi (39,9%), Dolj (39,3%) és Brăila (38,9%) megye következik a sorban. Giurgiu az egyetlen megye, ahol 20 százalék alatti, 16,6% volt a sikeresen vizsgázó tizenegyedikesek aránya.

A nyolcadikosok képességvizsgájának szimulációján szintén a vizsgázók több mint fele bukott meg, derült ki két hete.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro