// 2026. november 7., szombat // Rezso

Díszteremben zajlik az 1990-es bányászjárás pere

// HIRDETÉS

Alacsonyabb fokú bíróságon, mert a legfelső nem rendelkezik akkora teremmel, hogy beférjenek a polgári felek.

Az előzetes eljárás második tárgyalása zajlik az 1990. június 13-15-i bányászjárás perében, most éppen a Bukaresti Törvényszék dísztermében, mivel a legfelső bíróság, ahol az ügyet tárgyalni kellene, nem rendelkezik akkora teremmel, hogy beférjen minden polgári fél – írja a Mediafax hírügynökség. 

Csütörtök reggel mintegy 300 személy jelent meg a Bukaresti Törvényszék épületénél, hogy érintettként részt vegyen az előzetes eljárás második tárgyalásán. Az előzetes eljárás során állapítják meg, hogy törvényesen zajlott-e a vádemelés az ügyben. 

A legfelső bíróság ügyészségének katonai ügyészei tavaly nyáron emeltek vádat többek között emberiesség elleni bűncselekmények miatt. A 14 vádlott között az akkori hatalom csúcsvezetői szerepelnek: Ion Iliescu akkori államelnök, Petre Roman akkori kormányfő, katonai és titkosszolgálati vezetők. A katonai ügyészek szerint ők szervezték és irányították az 1990-es támadást a polgári lakosság ellen, amely során négy embert lelőttek, hárman lövéstől sebesültek meg, 1242 embert zártak be, és 1269 embernek sérült a fizikai vagy lelki épsége.

Az előzetes eljárás idén februárban kezdődött, akkor a katonai fellebbviteli bíróságon, hogy ne álljon le a legfelső bíróság teljes tevékenysége. Akkor az udvaron várakoztak a polgári felek, egy férfi rosszul lett.

A legfelső bíróság elnöke, Cristina Tarcea többször is panaszkodott, hogy az ügy iratai sem férnek el az általa vezetett intézményben, és a helyhiányt többszöri jelzése ellenére sem oldották meg a felelős intézmények.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro