// 2026. november 7., szombat // Rezso

Újabb román szál a Facebook-botrányban

// HIRDETÉS

Egy volt román agrárminiszter fia Kenyában dolgozott a botrányban érintett cégnek, de váratlanul meghalt. Most felmerült a gyanú, hogy megmérgezték.

Christopher Wylie, a Cambridge Analytica egykori kutatási igazgatója – aki elsőként tett közzé értesüléseket a Facebook-adatok gyűjtéséről és felhasználásáról – arról beszélt kedden a londoni alsóház illetékes bizottságának meghallgatásán, hogy tudomása szerint elődjét, a román állampolgárságú Dan Mureşant

azért ölték meg 2012-ben, mert nem sikerült teljesítenie a cég egyik politikai küldetését egy kenyai kampányban.

Dan Mureşan, aki a volt agrárminiszter, Ioan Avram Mureşan fia, 2012-ben halt meg egy nairobi hotelszobában, ahol azért tartózkodott, mert egy választási kampányon dolgozott. A vizsgálat akkor azt állapította meg, hogy halálát szívinfarktus okozta, de Christopher Wylie szerint megmérgezték, a rendőrséget pedig lefizették, hogy 24 óráig ne hatoljanak be a szobába, ahol meghalt. A román külügyminisztérium csak annyit közölt a román férfi halálát követően, hogy egy brit telekommunikációs cégnél dolgozott, de a kenyai sajtó megírta, hogy a cég neve Cambridge Analytica.

Christopher Wylie azt is mondta a mai meghallgatáson, hogy

az EU-referendumon más eredmény születhetett volna, ha nem történt volna csalás,

és a Cambridge Analytica társcége, az Aggregate IQ nem vállal szerepet a Brexit-tábor népszavazási győzelmében.

A bizottság a húsvéti parlamenti szünet utáni első héten ül össze újból. Az ülésre behívták Mark Zuckerberget, a Facebook alapító vezérigazgatóját, aki nem kíván megjelenni a meghallgatáson. Arról kérdezték volna, hogy a Cambridge Analytica brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég miként használhatott fel több tízmillió Facebook-profilt a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban.

Zuckerberg a Facebook által kedden ismertetett válaszlevelében közölte: maga helyett vagy Mike Schroepfert, a cég technológiai vezetőjét, vagy Chris Cox termékfejlesztési ügyekben illetékes vezérigazgató-helyettest delegálná a meghallgatásra. Zuckerberg levele szerint ők azok, akik kellően széleskörű szakértelemmel tudnak válaszolni a londoni parlamenti bizottság kérdéseire.

Ez már a második romániai vonatkozása az ügynek. A héten egy brit politikai tanácsadó is megszólalt, akit állítólag a PSD 2016-os választási kampányához környékeztek meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro