// 2026. november 7., szombat // Rezso

Hivatalos: Románia szívesen egyesülne Moldovával

// HIRDETÉS

De csak ha a moldovaiak is úgy akarják. A bukaresti parlamentben állásfoglalást fogadtak el erről.

A bukaresti parlament állást foglalt Románia és Moldova egyesülése mellett keddi ünnepi ülésén, amelyet a Románia és Besszarábia egyesülését kimondó 1918. március 27-i népgyűlés századik évfordulója alkalmából tartott.

Az ülésen, amelyen Klaus Iohannis kivételével az összes fontosabb állami tisztség betöltője, az egyházi vezetők és a korona őrzője címet viselő Margit hercegnő is részt vett, ünnepi nyilatkozatot fogadtak el, amely  teljesen legitimnek nevezi a Moldovai Köztársaság azon polgárainak óhaját, akik szeretnék, hogy országuk Romániával egyesüljön, mivel ez „a román nemzet természetes fejlődési folyamatának folytatása”.

Az Ünnepélyes nyilatkozat Besszarábia és az anyaország, Románia 1918. március 27-i egyesülésének megünneplésére című  dokumentum szerint az esetleges egyesülés a moldovai polgárok akaratán múlik, és úgy véli, Románia és polgárai jelenleg is készek, és mindig is készen állnak majd felkarolni a moldovai polgárok minden természetes, egyesülésre irányuló megnyilvánulását.

Dragnea: „akarom, hogy egyesüljünk Moldovával”

Hogy még egyértelműbb legyen a Moldova bekebelezésére vonatkozó szándék, a nyilatkozatot felolvasó Liviu Dragnea, a képviselőház és a nagyobb kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ki is mondta: azt szeretné, ha Moldova egyesülne Romániával.

Hasonlóan nyilatkozott Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke is, aki szerint a két ország polgárainak eltökéltségén múlik az újabb egyesülés.

Klaus Iohannis államfő és Viorica Dăncilă miniszterelnök ugyanakkor már valamivel mértéktartóbban fogalmazott. Előbbi az ünnepi alkalomra küldött üzenetében, utóbbi pedig parlamenti felszólalásában a két ország Európai Unión belüli közeledését, Moldova európai integrációjának támogatását emelte ki.

Ezt kérte Andrian Candu, a moldovai parlament elnöke is, aki az ottani törvényhozás küldöttségének élén érkezett az ünnepi ülésre.

Románia pénzzel segíti a moldovai kiskeresetűeket

Liviu Dragnea arról is beszélt, hogy Románia nem csak folytatja a moldovai beruházásait, hanem szociális támogatást is nyújt az alacsony jövedelmű moldovaiaknak.

A soron következő költségvetési kiegészítés alkalmával Románia „jelentős összeget” különít el erre a célra – mondta a PSD elnöke.

Lehurrogták az RMDSZ-t

Az RMDSZ törvényhozói nem szavazták meg a parlament állásfoglalását, szenátorai és képviselői tartózkodtak a voksoláson. Korodi Attila képviselő szerint az RMDSZ-eseket emiatt lehurrogták az ülésen.

Novák Csaba Zoltán szenátor felszólalásában kifogásolta, hogy míg Románia támogatja a besszarábiai románok önrendelkezési törekvéseit, a romániai magyarok jogairól való párbeszédet elutasítja.

„Miért bírálnak, amikor anyanyelvhasználati jogaink bővítését kérjük? Miért üldözik szimbólumainkat? Miért próbálják ellehetetleníteni magyar iskoláinkat, mint ahogyan a marosvásárhelyi katolikus iskola esetében történt? Miért zárkóznak el, valahányszor az önrendelkezési jogokról próbálunk egyeztetni?”

– kérdezte a szenátor.

„Románia addig nem lehet jogállam, amíg egyeseket kevesebb jog illet meg, mint másokat, amíg a kisebbségek jogos követelései süket fülekre találnak” – mondta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro