Jó alaposan megfontolja a döntését.
Az uniós állam- és kormányfők brüsszeli ülése után Klaus Iohannis államfő az újságírók kérdéseire válaszolva elmondta: még nem kapta kézhez a három igazságügyi törvényt, melyet kedden módosított a képviselőház, de amint kézhez kapja, kielemzi ezeket. Az államfő fontosnak tartja és elvárja, hogy javítsanak az igazságügyi törvényeken, amíg ezek „eleget tesznek a romániai társadalom igényeinek”. Több lehetőség is számításba jöhet, tette hozzá az államfő, de nem árult el további részleteket.
Nem hozta meg döntését az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze, Laura Codruţa Kövesi tisztségből való visszahívásával kapcsolatban sem. Mint mondta: valószínűleg csak húsvét után dönt azon dokumentumok alapján, amelyeket rendelkezésére bocsátottak az ügyben érintett felek.
A sajtó érdeklődésére Iohannis arról is beszélt, hogy a Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével folytatott tárgyalás során szóba került az a levél, melyet Viorica Dăncilă román kormányfő címzett az európai bizottsági elnöknek a nagykorrupciós dossziékkal kapcsolatban. Az államfő úgy vélekedett, hogy a romániai közvélemény és politikum szempontjából jogos a Dăncilă által feltett kérdésfelvetés.
„Arra kértem, hogy olyan munkacsoport vegye górcső alá a témát, amely a legnagyobb komolysággal, mélyrehatóan elemzi ki, hogy tisztán lássunk ez ügyben. Személyes véleményem szerint nincs szó az igazságszolgáltatásba való beavatkozásról, de nem akarok a bizottság helyett válaszolni” – nyilatkozta Iohannis.
Viorica Dăncilă kormányfő szerdán levélben kért tájékoztatást Jean-Claude Junkertől arról, hogy az Európai Bizottság miért érdeklődik az igazságügyi minisztériumnál a nagykorrupciós ügyekben indított bűnvádi eljárásokról.
Klaus Iohannis elégedetten nyilatkozott a Nagy-Britannia EU-ból való kilépésével kapcsolatos tárgyalásokról, szerinte ugyanis Románia szemszögéből nagyon jó irányba haladnak mindhárom fontos kitétel szempontjából, amelyet a román fél megfogalmazott: az állampolgárok jogai, a finanszírozás és az utólagosan megkötendő biztonsági és védelmi egyezmény.
Kevésbé volt bizakodó az euró romániai bevezetése kapcsán. Csak abban az esetben tartja reálisnak a 2024-es határidőt a közös fizetőeszköz bevezetésére, ha a kormány politikai akarata elég arra, hogy helyrehozza a dolgokat, és az ország visszatér a felzárkózási pályára.
Nyilatkozatában kitért Iohannis arra a szerdán elfogadott sürgősségi kormányrendeletre is, amellyel a kabinet létrehozta az euróra való áttérést előkészítő országos bizottságot.
„Nem akarok szkeptikus lenni, de volt már nekünk egy ilyen bizottságunk, csak az a Román Nemzeti Banknak volt alárendelve. Most lesz egy másik testületünk, amelyet a kormány fog irányítani. Azt elárulom, hogy nem lesz még egy, az Államelnöki Hivatalnak alárendelt bizottság is. Ha ezek a kisebb-nagyobb bizottságok összeülnek, komoly testületet alkotnak, és elkezdenek konkrét intézkedéseket hozni – mert itt konkrét dolgokra van szükség, nem mesékre –, akkor minden bizonnyal megcélozhatjuk a 2024-es évet” – fogalmazott.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.