Az RMDSZ központi ünnepségén hagyományőrző huszárok vonultak fel, és mintegy kétezer szatmári jelenlétében felvatták „a legnagyobb magyar” szobrát.
Leleplezték gróf Széchenyi István szobrát 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen csütörtökön Szatmárnémeti főterén. Deák Árpád nagyváradi szobrászművész egészalakos alkotását csaknem kétezer ember jelenlétében Kereskényi Gábor Szatmárnémeti polgármestere és Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke leplezte le.
A szoborra Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke mondott áldást.
Az eseményen Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszédében hangsúlyozta, a forradalom híres tizenkét pontjának zárómondata, azaz az egyenlőség, szabadság, testvériség egymást feltételező fogalmak és nem lehetünk meg nélkülük.
A centenárium kapcsán kifejtette: a be nem tartott ígéretek egy évszázada kísértenek mindannyiunkat.
„Mi, magyarok jogosan kérjük és várjuk, hogy megtörténjen az, amit ígértek. A románokat meg kísérti és nyomasztja, mert azt hallják tőlünk lépten-nyomon, hogy nem szavatartó emberek immár 100 éve. Azt gondolom, ideje lezárni a vitáinkat. Kiegyezésre kell jutni a román többséggel velünk például abban, hogy március 15. mindannyiunk ünnepe, mert a szabadság is mindannyiunké, mint mondottam, nyugodtan osztható. És legfőképpen kiegyezésre abban, hogy Romániának a neve román, de valójában több kisebbség, nemzetiség közös állama. A román többség mellett magyaroké, cigányoké, németeké, szászoké és sorolhatnám hosszan.”
– fogalmazott az RMDSZ elnöke.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.