// 2026. november 7., szombat // Rezso

Nem finomkodott ünnepi beszédében Orbán Viktor

// HIRDETÉS

Brüsszel, Soros és a vérszegénynek nevezett ellenzéki pártocskák egyaránt kaptak egy-két jelzőt a miniszterelnöktől.

El akarják venni az országunkat, nem egy tollvonással, mint száz éve Trianonban, most azt akarják, hogy néhány évtized alatt önként adjuk át másoknak, más földrészről érkező idegeneknek, akik nem beszélik a nyelvünket, nem tisztelik a kultúránkat, törvényeinket és életformánkat – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő csütörtökön az Országház előtti díszünnepségen, ahol a magyar szabadság ünnepén köszöntötte a Békemenet résztvevőit és a Lengyelországból érkezőket is.

A legnagyobb csata még hátravan

Beszédében a miniszterelnök kifejtette: sok mindent vittünk már véghez az elmúlt harminc év során, de a legnagyobb csata, amit együtt vívhatunk meg, még előttünk van. Orbán Viktor hozzátette: Magyarország volt is, van is, a kérdés most az, hogy lesz-e? Nem csupán egy választást akarunk megnyerni, hanem a jövőnket. Egyik oldalon mi, a nemzeti érzelmű milliók, a másik oldalon a világpolgár elit – jelentette ki. Nemzeti és demokratikus erők az egyik, nemzetek feletti és antidemokratikus erők a másik oldalon – tette hozzá a kormányfő.

Orbán Viktor miniszterelnök beszéde a nemzeti ünnepen | Fotó: MTI/Kovács Tamás

Nem a vérszegény ellenzéki pártocskákkal kell megküzdeni, hanem egy birodalommá szervezett nemzetközi hálózattal – folytatta a miniszterelnök. Külföldi konszernek és belföldi oligarchák által kitartott média, hivatásos béraktivisták, bajkeverő tüntetésszervezők, a nemzetközi spekulánsok által fizetett NGO-k láncolata, amit Soros György neve foglal össze és ő testesít meg – fogalmazott, majd hozzátette, harcolni fognak az ellen, amit Soros György birodalma Magyarországgal tesz és tenni akar. Ez a mi hazánk, ez a mi életünk, nincs nekünk másik, ezért küzdeni fogunk érte a végsőkig, és nem adjuk föl soha – hangsúlyozta.

Európa és Magyarország egy civilizációs küzdelem küszöbén áll,

egy népvándorlással néz szembe, amely az élet eddigi rendjét, az emberek életmódját sodorja veszélybe. Egyszerre kell megvédeni az eredményeket és harcba szállni – jelentette ki Orbán Viktor. Kifejtette: azok az országok, amelyek a határaiknál nem akasztják meg a bevándorlást, elvesznek, felemésztik őket.

Felidézte, hogy Andrássy Gyula miniszterelnököt halálra ítélte a bécsi császár, II. Rákóczi Ferenc fejedelem száműzetésben halt meg, Kossuth Lajost elűzték a labancok, Tisza István miniszterelnököt lelőtték a kommunisták. Sohasem ment könnyen, de a végén mégis mindig mi győztünk – hangsúlyozta. Végül csak hazaküldtük a szultánt a janicsárjaival, a Habsburg-császárt a labancaival, a szovjeteket az elvtársaikkal, és most hazaküldjük „Gyuri bácsit” is a hálózatával egyetemben.

Tétként a jövő van feltéve az asztalra, újabb esély, pótvizsga nincs, ha átszakad a gát, akkor beözönlik az áradat, és a kulturális megszállás visszafordíthatatlanná válik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a migrációra utalva.

A fiatalokra szükség van

Beszéde végén a magyar fiatalokat szólította meg, akikre most nagy szükség van. A kormányfő szerint lehet, hogy a fiatalok most úgy érezhetik, hogy övék az egész világ, hogy „ide nekem az oroszlánt is”. „Igazatok van, a nagyra törés hiánya maga a középszerűség, és az élet semmire sem jó, ha nem kezd vele valamit az ember” – mondta Orbán Viktor.

Hozzátette: de eljön a pillanat, és rá fognak ébredni, hogy kell egy hely, egy nyelv, egy otthon, ahol az ember az övéi között, biztonságban és szeretetben leélheti az életét. Egy hely, ahová visszatérhet, ahol megérezheti, hogy az élet nem hiábavaló, és a végén sem hullik a semmibe. Hozzáadódik és beépül az ezeréves nagyszerű alkotásba, amit egyszerűen csak hazának, magyar hazának nevezünk.

A nemzeti ünnep Kossuth téri programját megelőzően, kora délután Békemenet indult a Bem térről a Parlament elé. A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervezőinek célja a Békemenettel az volt, hogy kinyilvánítsák a haza és a nemzet iránti elkötelezettségüket, és hogy erőt, egységet és méltóságot mutassanak. A Békemenettel – amelyen sok lengyel is megjelent – azt kívánták üzenni, hogy a közép-európai népek nagyon érzékenyek a szabadságukra és a függetlenségükre. A menet elején a szervezők molinót vittek, amelyen az állt: „A haza minden előtt”, valamint egy nemzeti színű zászlón „Hungary protects Europe!” (Magyarország megvédi Európát) felirattal. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtök kora délután azt mondta: még soha ennyien nem vettek részt Békemeneten. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro