// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Elhunyt Tasnádi István kolozsvári súlyemelő olimpikon

// HIRDETÉS

Ezüstöt nyert 1984-ben Los Angelesben.

Szerda reggel, 65 éves korában elhunyt Tasnádi István olimpiai ezüstérmes súlyemelő, az utolsó kolozsvári magyar sportoló, aki dobogóra állhatott az ötkarikás játékokon.

A 1953-ban Széken született Tasnádi István a kézilabdát és az ökölvívást is kipróbálta, mielőtt viszonylag későn, 17 évesen a súlyemeléssel kezdett foglalkozni az Iskolás Sportklub (CSS) keretében.

Később a Clujana versenyzője lett, katonai szolgálata ideje alatt pedig a Steaua kötelékébe tartozott, bár a bukaresti klub edzője, Stefan Achim eltanácsolta. Kolozsvárra visszatérve, Javorek István edző irányításával lett klasszis versenyző, 1976 és 1984 között minden évben Románia bajnoka lett és ezalatt 50 kilóval javította meg az országos csúcsot.

Európa- és világbajnok bronzérmet szerzett, az 1980-as moszkvai olimpián hatodik lett a 110 kilogrammos súlycsoportban. Négy évvel később súlyos térdsérülése ellenére részt vett a Los Angeles-i játékokon is, ahol 380 kilós összteljesítménnyel (szakításban 167,5, lökésben 212,5 kg) ezüstérmes lett.

Az olimpia után visszavonult a versenyzéstől, előbb a Clujana, majd az Universitatea súlyemelő-szakosztályánál edzősködött, és közben nemzetközi bírói vizsgát is tett. 2015-ben Kolozs megye díszpolgárává választották.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

Amikor egy országban a hatalom jobb keze nem tudja, mit csinál a bal…

Szántai János

… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Bethlen István egykori miniszterelnök végnapjai a szovjet levéltári források tükrében

Sólyom István

A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.

És akkor a miniszter felvett egy maroknyi homokot és odadugta a lefagyott hivatalvezető orra alá

Fall Sándor

Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal

Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában
Székelyhon

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában

Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

248 km/órával robogott Székelyföld felé
Székelyhon

248 km/órával robogott Székelyföld felé

A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.

// még több főtér.ro