// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Közel kilencven járatot törölt a vasúttársaság az időjárás miatt

// HIRDETÉS

Több repülőjáratot is törölni kellett, számos főutat pedig lezártak.

85 személyszállító vonatot törölt kedd reggel a Román Államvasutak (CFR) a rossz időjárás miatt, az 1200 személyszállító vonat mintegy hat százalékát – közölte az intézmény.

A CFR személyszállító részlegének tájékoztatása szerint jelenleg nincsenek lezárt vonalak vagy hóban rekedt szerelvények. Több szakaszon hóekével felszerelt mozdonyok takarítják a sínpárokat az ország déli megyéiben, ahol továbbra is hóviharra vonatkozó narancssárga szintű riasztás van érvényben. A CFR képviselői szerint több dízelmozdony áll készenlétben, hogy pótolni tudják a meghibásodott mozdonyokat, a szerelvényeket pedig induláskor leellenőrzik.

Az intézkedés célja, hogy a hóekékkel felszerelt gépek szabadon mozoghassanak a pályán és elkerüljék az utasok számára kellemetlen helyzetek kialakulását. Az utasokat - ahol lehet - a forgalomban maradt szerelvények veszik át -írta a CFR Facebook-oldalán.

A CFR közleménye szerint 19 vonatnak volt késése kedden reggel a hóvihar miatt. A legnagyobb késése a Giurgiu-Bukarest vonalon közlekedő szerelvénynek volt, amely 145 percet késett, de

a Temesvár és Craiova irányába közlekedő vonatok is jelentős késéseket halmoztak fel.

Az utasoknak azt ajánlják, hogy indulás előtt tájékozódjanak a menetrendről a 0219521 - INFO CFR telefonszámon vagy az Info Tren applikáció segítségével.

15 repülőjáratot töröltek kedden a hatóságok. Nyolc bukaresti, hat craiovai és egy nagyszebeni járatot.

Konstancán a Mihail Kogălniceanu repülőteret reggel 6 óra 30 perckor lezárták.

Két autópálya-szakaszt lezártak, az A2-es autópálya Bukarest-Konstaca közötti, illetve az A4-es sztráda Ovidiu-Agigea közti szakasza járhatatlan.

További 25 főútvonalat zártak le vagy forgalmi korlátozásokat vezettek be a hatóságok a kedvezőtlen időjárás miatt Teleorman, Călăraşi, Giurgiu, Konstanca, Ilfov, Vrancea megyében.

Az ország déli megyéiben gépkocsijukban rekedt személyeket mentettek ki a hóból a hatóságok.

Több tucatnyi személy kérte hétfőről keddre virradóan a Ialomiţa megyei katasztrófavédelmi felügyelőség segítségét, miután személygépkocsijukkal a hóban rekedtek.

Ialomiţa megyében 31 személyt mentettek ki összesen nyolc gépjárműből a hatóságok.

Olt megyében lánctalpas járművel szállítottak kórházba egy kétéves kislányt lázas állapotban. Teleorman megyében pedig egy hét hónapos gyermeket szállítottak kórházba a tűzoltók, szintén lánctalpas gépjárművel, mivel a nagy mennyiségű hó miatt járhatatlan volt az útszakasz.

Galac megyében télies körülmények között zajlik a közlekedés, néhány tanintézményt is bezártak a hatóságok, mivel a nagy mennyiségű hó miatt nem lehet megközelíteni az iskolákat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro