// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Visszafogottabb városnapokkal készül idén Sepsiszentgyörgy

// HIRDETÉS

Csökkentik a programok számát, de nem adnak alább a minőségből a Szent György Napokon – ígérik a szervezők, akik máris ismertették a nagyszínpadi programot.

Idén április 21–29. között szervezik meg a Szent György Napokat, immár 27. alkalommal. A szervezést komoly kihívás elé állította, hogy a román kormány elvont hétmillió lejt a város költségvetéséből, így körülbelül 20 százalékkal kevesebb pénz jut az ünnep megszervezésére, mint tavaly – derült ki a mai sajtótájékoztatón.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: bár csökkentették a programpontok számát, minőségben azonban nem kötöttek kompromisszumot. A hagyományokhoz híven, a kilencnapos eseménysorozat két részből tevődik össze:

a szombattól csütörtökig tartó kulturális hétből és a háromnapos fesztivál-hangulatú hétvégéből.

A kültéri programok négy színpadon és a természetesen a belváros utcáin és terein zajlanak. A Főszínpad a mostani korcsolyapálya előtt, arccal a színház fele kap helyet. A Közösségi színpad a Szent György térről a védettebb, csendesebb, családiasabb 1956-os emlékparkba költözik. A kultúrkerti színpad a Székely Nemzeti Múzeum hátsó udvarán lesz, a borudvarral együtt, az Ifjúsági színpad pedig idén is a polgármesteri hivatal parkolójában kap helyet.

A kézműves vásár a Székely Nemzeti Múzeum előtt, a Kós Károly utcában, a Mihai Viteazul Főgimnázium és a Kriza János utca sarka között, illetve a Gróf Mikó Imre utcában lesz.

A lacikonyhákat a Lábasház elé, a Kórház utca és a Gróf Mikó Imre utca közé állítják fel. A Kórház utca-Kriza János utca útvonalat nem zárják le a közúti forgalom előtt.

A Szent György Napok nyitóhangversenyére hagyományosan a Gyár utcai Krisztus Király római katolikus templomban kerül sor. Idén egy hazai szuperprodukcióval indul a városünnep. Carl Orff Carmina Burana című zeneművét három zenekar,

öt kórus és három szólista adja elő.

A sepsiszentgyörgyi Georgius és a Csíki kamarazenekar kiegészül a marosvásárhelyi filharmónia zenekarának hangszereseivel. Fellép a Vox Humana kamarakórus, a Pro Musica kamarakórus, a Canticorum női kar, a Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella gyermekkara, a Krisztus Király templom Laudate kamarakórusa, valamint Sebestyén-Lázár Enikő sepsiszentgyörgyi szoprán, Valentin Racovean tenor és Ştefan Ignat bariton, utóbbi kettő a bukaresti opera művészei. Vezényel: Steffen Schlandt (Brassó).

A jegyek 40 lejbe kerülnek (a nyugdíjasok a jegyek 20 százalékát féláron vásárolhatják meg), és március 1-jétől lesznek kaphatóak online, illetve a Városi Jegyirodában (Szabadság tér 1.).

Véglegesnek tekinthető a főszínpad műsora – jelentette be a sajtótájékoztatón Knop Ildikó. A rendezvény programkoordinátora szerint az volt az alapvető szempont a műsor összeállításakor, hogy minél több irányzat kedvelőinek igényét kielégítsék. A helyieken kívül, pénteken 19 óra 30 perckor Gáspár Laci lép fel, majd 21 órától, a 2017-ben újraalakult Compact B zenekar játszik. Szombaton 19 óra 30 perckor a Moldova köztársaságban született Irina Rimes koncertezik, majd 21 órától a Wellhello hip-hop csapat produkciója következik, az estét az Anima Sound System 23 órakor kezdődő koncertje zárja.

A vasárnap este programját 19 órakor Szikora Róbert & R-GO legendás csapata kezdi, a zárókoncertet pedig a németországi Alphaville adja, 21 órától. A városünnep tűzijátékkal ér véget, amely idén 22 óra 15 perckor kezdődik. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro