// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Magyar színekben tette magát nevetségessé egy amerikai „síakrobata”

// HIRDETÉS

És itt az olimpia első doppingesete is, mégpedig a rendkívül megerőltető curlingben.

Venezuelai szkeletonosként nem lett olimpikon, így magyar síakrobataként tette magát nevetségessé Elizabeth Swaney a pjongcsangi téli olimpián. A 33 éves sportoló nagyanyja magyar, így kerülhetett be a magyar csapatba. Még a téli rétegsportokban járatos szurkolók sem tudtak róla sokat és nem is vártak tőle semmilyen eredményt, ám a női félcső versenyszámában nyújtott teljesítménye után a nemzetközi sportsajtóban is sztár lett. Csak nem mint új Hosszú Katinka, hanem mint a magyar

">Eddie, a sas Calgaryban vagy

">Eric Moussambani Sydney-ben.

A félcső versenyszám a síakrobatáknál és a hódeszkásoknál is arról szól, hogy ki tud több és nehezebb ugrást, látványosabb kunsztot bemutatni lesiklás közben. Swaney meg sem próbált egyet sem, csak szép komótosan végigment a pályán, majd azzal védekezett, hogy idegessége miatt nem mentek neki az ugrások.

„Annyiban elégedett vagyok, hogy Magyarországot tudtam képviselni, és bízom benne, hogy Magyarországon felfigyelnek erre a sportágra, és többen kezdenek majd ezzel a szakággal és versenyszámmal, a szabadsízéssel és a félcsővel foglalkozni” – nyilatkozta a magyar síszövetség honlapján a verseny után. Végül is bejött neki, tényleg felfigyelt rá egy egész ország, pedig 24. lett a 24 fős mezőnyben.

Ennek a figyelemnek köszönhetően derült ki róla, hogy Swaney még egyetemistaként elindult a kaliforniai kormányzóválasztáson Arnold Schwarzenegger ellen, a síakrobatika előtt evezésben, műkorcsolyában és (venezuelai színekben) szkeletonban is megpróbált kijutni az olimpiára. Síelni alig 25 évesen tanult meg, a síakrobatikát pedig hat éve űzi. Mivel a sportágnak nincs túl népes nemzetközi mezőnye, csak azzal össze tudta hozni a kvótához szükséges helyezéseket, hogy – saját költségén – részt vett a Világkupa-versenyeken és a világbajnokságon. Ahol aztán rendre csak a bukó riválisait előzte meg, de az olimpiához ez is elég volt. És a nevetségessé váláshoz is.

Itt az első pjongcsangi doppingolás

Az olimpia első doppingesete is minimum a bizarr kategóriába tartozik. Egy orosz curlinges, Alekszandr Kruselnyickij bukott meg az ellenőrzésen. A feleségével, Anasztaszija Brizgalovával vegyes párosban bronzérmet szerző sportoló szervezetében Meldoniumot mutattak ki. A Lettorszégban gyártott gyógyszert a szívrohamot túlélt betegeknek szokták felírni, ám mivel segíti a vérkeringést, két éve felkerült a doppinglistára. 2016 elején rengeteg, főleg orosz sportoló bukott meg a doppingellenőrzésen Meldoniummal, köztük a teniszsztár Marija Sarapova, az ötszörös világbajnok úszó Julija Jefimova, valamint a csíkszeredai sílövő, Tófalvi Éva is. Legtöbbjük esetében nem volt bizonyítható, hogy 2016. január 1. előtt vagy után szedték a szert, így végül nem kaptak eltiltást, de például Sarapova 15 hónapig nem versenyezhetett.

Hogy a gránitkő-csúsztatásból és jégsöprésből álló curlingben mennyit javítja a teljesítményt a Meldonium, az rejtély, az viszont egyértelmű hogy a négy évvel ezelőtti játékokon taroló oroszoknak nagyon nem megy az éremszerzés Dél-Koreában. A 102 versenyszámból 64 ment le, aranyérmük még nincs, 3 ezüsttel és 8 bronzzal az éremtáblázat huszadik helyén áll az állami doppingprogram lebukása után eltiltott Orosz Olimpiai Bizottság égisze helyett Olimpiai Versenyzők Oroszországból néven induló csapat. Ha a B-próba is megerősíti Kruselnyickij vétkességét, az oroszok elvesztik bronzérmüket, amelyet Norvégia kaphat meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro