Nem? Akkor erőltesse meg a fantáziáját. Romániában ez is előfordul. Például Teleorman megyében.
Mégpedig annak ellenére, hogy a rendőrség csupa jó hírrel kápráztatta el a világot. És derék belügyminiszterünk, a teleormani származású Carmen Dan határozottan kijelentette: „Nincs és nem is volt egyetlen olyan helyzet sem, hogy egy rendőrőrs délután négykor bezárjon. Efelől biztosíthatom önöket!”
Nos, egy miniszternek azért hinni lehet, nem? Elvégre azért van ott, ahol. Ért hozzá, intézi. És biztosít minket. Igen ám, de a fránya valóság alamuszi módon meghazudtolja a minisztert.
A fránya valóság azt mutatja, hogy – különösen a falvakban – a rendőrség bizony hamarabb bezár, mint a falusi bolt. Négy után már üres az őrs. Lakat van az ajtón, ahogy kell, szabály szerint. Például, Teleorman megyében, ahonnan, ugye, a derék Carmen Dan is származik.
Egyes helyeken csak két rendőr teljesít szolgálatot, máshol egy. És a munkaidő, ugye, nyolc óra. A Teleorman megyei rendőr-főkapitányság adatai viszont azt mondják, hogy a bűncselekmények száma háromszorosra nőtt az elmúlt egy évben. Lehet, hogy van valami összefüggés a két jelenség között?
A különleges egységeknél sem jobb a helyzet. Egy névtelenül nyilatkozó tiszt azt mondta, több helyen nem elég a személyzet a harmadik váltás biztosítására, vagyis éjféltől reggel nyolcig. Amikor, ugye, a legtöbb bűncselekményt szokták elkövetni. A tiszt beszámolója szerint a különleges alakulatok tagjai otthonról avatkoznak be, melynek következtében gyakran késve érkeznek a bűncselekmény helyszínére. Emberek sérültek meg csupán a késés miatt.
Egy másik példa: Dolj megyében egyetlen büntetőügyész lát el 14 helységet. A nehéz munka ellenére eddig nem panaszkodott, ám az adóforradalom miatt csökkenni fog a jövedelme. Hogy minden jó legyen.
A Teleorman megyei rendőr-főkapitányság tagadja a személyzethiányt. A Román Rendőrség főparancsnoka, Cătălin Ioniță sem tud a korán bezáró rendőrőrsökről: „Nem, nincs ilyen. És nem is lesz.”
A hivatalos adatok szerint a belügyminisztériumban összesen 20 000 dolgozóval kevesebb van a kelleténél. A hiányzó rendőrök fele az utóbbi két évben vonult vissza, miután az állam módosította a nyugdíjtörvényt.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.