A kivitelező gőzerővel dolgozik, és idén már akár használatba is adhatják az érintett szakaszt.
Ha minden a tervek szerint halad, őszre bezárhat a Kolozsvár mellett, Gyalu határában megtekinthető „autópálya-múzeum”: mint látható, a kivitelező gőzerővel dolgozik a Gyalu és Magyarnádas közötti, már megépült szakaszból hiányzó Szamos-hídon.
Mint ismeretes, az észak-erdélyi autópályából jelenleg a Gyalu és Aranyosgyéres között 52 kilométeres szakasz használható, ami ahhoz képest, hogy a 2004-es tervek szerint 2012-ben már a teljes, Nagyvárad-Brassó sztrádán autóznunk kellett volna, enyhén szólva is gáz.
Az amerikai Bechtel céggel megkötött építési szerződés felbontását követően a sztrádát szakaszokra bontották, és a szakaszok megépítésére külön-külön írtak ki pályázatokat. El is készült egy újabb, Gyalut Magyarnádassal összekötő szakasz, ám hiába épült meg a 8,7 kilométeres aszfaltcsík, mert Gyalu mellett hiányzik róla a Szamoson átívelő híd. Ezért nevezte el a sztrádaépítések folyamatát árgus szemekkel nyomon követő Pro Infrastruktúra Egyesület „autópálya-múzeumnak” az érintett szakaszt, hiszen azon kívül, hogy az ember kimegy, és legelteti egy kicsit a szemét rajta, egyébre nem használható.
De a jelek szerint ez már nem sokáig lesz így: a kivitelezési szerződést 2017-ben aláíró olasz Tirrena Scavi SpA gőzerővel dolgozik a 766 méter hosszú autópályahídon, ahogy az a Pro Infrastruktúra Egyesület által most közzé tett drónfelvételen is látszik.
A videón jól látható, hogy éppen a 14 tartóoszlop felállításához szükséges gödröket fúrják, és amint állnak az oszlopok, fölkerülnek rájuk a Bechtel által már évekkel ezelőtt legyártott, és azóta az építőtelepen tárolt hídelemek.
A Pro Infrastruktúra Egyesület szerint ha a munkálatok ebben az ütemben folytatódnak, és semmilyen, műszaki vagy bürokratikus akadály nem merül fel, akkor idén szeptemberre elkészülhet a híd. Ami azt jelenti, hogy egy újabb, kevesebb, mint tíz kilométeres, de mégiscsak autózható, és a Kolozsváron áthaladó forgalmat valamelyest csökkentő szakaszt vehetnek birtokukba az utazók.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?