// 2026. november 7., szombat // Rezso

Nemcsak túlárazva, de tök fölöslegesen vettek programokat a Microsofttól

// HIRDETÉS

67 millió dollárral vágták meg a román költségvetést. Az illetékes miniszterek már nem kerülnek bíróság elé.

Fölöslegesen vásárolta meg a román kormány a Microsoft oktatást elősegítő termékeinek licencét a Fujitsu Siemens Computers vállalattól, azokra a számítógépekre ugyanis, amelyekre ezeket a szoftvereket szánták, már megvásárlásuk előtt telepítették az operációs rendszereket – derült ki az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek (DNA) az ügyben összeállított vádiratából, amellyel bíróság elé állították Dinu Pescariu és Claudiu Florică üzletembereket. 

A vádirat szerint törvénytelenül terjesztették ki a vállalattal kötött keretszerződést az oktatást segítő Microsoft termékekre, mivel a beszerzést nem előzte meg felmérés arról, hogy az Informatizált Oktatási Rendszer elnevezésű program keretében előzőleg vásárolt számítógépek milyen előre telepített programokkal rendelkeznek, és mire lenne még szükség. 

Túlárazva és fölöslegesen

A vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy – amellett, hogy a piaci árhoz képest jóval magasabb áron vásárolták meg a Microsoft termékeket – fölösleges volt a beszerzés, ugyanis mind a 155 706 számítógép rendelkezett már a Windows perpetue licenccel. 

Claudiu Florică és Dinu Pescariu üzletemberek ellen pénzmosás miatt emelt vádat múlt héten az Országos Korrupcióellenes Ügyészség. 

Az ugyanebben az ügyben hivatali visszaéléssel gyanúsított Dan Nica és Silvia Adriana Ţicău volt távközlési miniszterek, valamint Alexandru Athanasiu volt oktatási miniszter esetében elévülés miatt megszüntették az eljárást, ahogyan az korábban másik három gyanúsított – Ecaterina Andronescu volt oktatási miniszter, Mihai Tănăsescu egykori pénzügyminiszter és Şerban Mihăilescu volt kormányfőtitkár – esetében történt. A hivatali visszaélés elévülési ideje tíz év, az utolsó bűncselekmény elkövetésének időpontja pedig 2004. október 10. – mutatott rá múlt heti közleményében a DNA. A vádhatóság vezetője ezen a héten válaszolt a vádakra, hogy 

miért hagyták elévülni a bűncselekményeket: 

mert a hatóságok, amelyeknek tudniuk kellett a csalásról, kilenc évig hallgattak róla – jegyezte meg Laura Codruța Kövesi, a DNA főügyésze.

A vádhatóság szerint a felsorolt kormánytagok olyan határozattervezeteket dolgoztak ki, illetve támogattak, amelyekkel jóváhagyták a Fujitsu Siemens Computers GmbH és a kormány közötti, Microsoft-licencek bérlésére vonatkozó szerződés megkötését, majd ennek az oktatási termékek beszerzésére való kiterjesztését. 

A DNA szerint a szerződés megkötésekor nem tartották be a közbeszerzésekről szóló törvény előírásait, és 66 965 343,88 dollárral károsították meg az államot. Az összeg egyharmadát, 22 787 515 dollárt a Claudiu Florică és Dinu Pescariu üzletemberek által képviselt offshore cégek számláira utalta vissza a Fujitsu Siemens Computers, fiktív szolgáltatásokról szóló tanácsadási szerződésekkel próbálva leplezni a pénzmosást – állítja a vádhatóság.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro