// 2026. november 6., péntek // Lénárd

A svédek nyerték az első pjongcsangi aranyat

// HIRDETÉS

Taroltak a holland gyorskorcsolyázók, de a magyaroknak is jutott egy pontszerző ötödik hely szombaton. Az erdélyi Tófalvi Éva hatodik olimpáján indult el.

Ha a foci az a sportág, amelyet 22-en játszanak, és a végén mindig a németek nyernek, akkor a linekeri mondás gyorskorcsolyában a hollandokra érvényes. Legalábbis a klasszikus, nagypályás változatban, ahol már a holland hölgyek a pjongcsangi téli olimpián az első szám összes érmét elvitték. 

Csak az volt meglepetés, hogy az ötkarikás újonc Carlijn Achtereekte legyőzte az előző három játékokon négy aranyat nyerő, 3000 méteren címvédő Ireen Wüstöt. Közben a rövidpályás változatban Sjinkie Knegt is kikorcsolyázott-kikönyökölt magának egy ezüstöt, így alig néhány perc leforgása alatt Hollandia átvette a vezetést az éremtáblázaton. 

Mert a hokipályán körözgető rövidpályásoknál nemcsak az számít, hogy ki a leggyorsabb, hanem hogy ki tud jobban és szabályosabban befurakodni a többiek közé. Vagy ki tud úgy elesni, hogy a bírók a másikat lássák szabálytalannak, és ezért továbbjuttassák az embert.

Így jutott döntőbe Liu Shaolin Sándor 

az 1500 méteres számban, így lehetett a szokásos hat helyett kilenc versenyző a fináléban, ahol heten talpon is maradtak a célig. A sportág specialistáinak számító dél-koreaiaknak Lim Hjo-dzsun szállította is a várt aranyat, a magyar versenyző pedig ötödikként ért célba. 

Testvérét, Liu Shaoangot az elődöntőben kizárták, míg női 500 méteren Keszler Andrea és Jászapáti Petra egyaránt második lett saját futamában, és bejutott a keddi negyeddöntőbe. A magyar női váltó harmadik lett a 3000 méteres verseny elődöntőjében, így febuár 20-án az 5-8. helyért versenyezhet a B döntőben.

Liu Shaolin Sándor és az amerikai John-Henry Krueger a pjongcsangi téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolya-versenyének férfi 1500 méteres középdöntőjében a Kangnung Jégcsarnokban | MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Időrendben egyébként a téli olimpia első aranyérméért a női sífutók küzdöttek, és az első két helyen ugyanúgy a svéd Charlotte Kalla és a norvég Marit Björgen végzett, mint négy éve Szocsiban, csak fordított sorrendben. Kalla az utolsó két kilométeren rázta le riválisait, és pályafutása harmadik olimpiai aranyát nyerte, míg a már 11 éremnél (ebből 6 arany az előző két játékokon) járó Björgen a téli olimpiák legtöbbször dobogóra álló női versenyzője lett. 

Az erdélyi versenyző

A sílövőknél a tavalyi világbajnokságon öt számot is megnyerő német Laura Dahlmeier lövőhiba nélkül, közel fél perces előnnyel fölényesen nyerte a sprintversenyt, a hatodik olimpián induló csíkszeredai Tófalvi Éva a 81. helyen végzett. 

A síugróknál az első kör után még vezető lengyelek, Stefan Hula és a címvédő Kamil Stoch is gyengét ugrott, így a második kísérlete előtt még csak ötödik Andreas Wellinger nyert normálsáncon. 

Sífutás, női síatlon (7.5 km klasszikus +7.5 km szabadstílus): 1. Charlotte Kalla (svéd) 40:44,9 perc, 2. Marit Björgen (norvég) 40:52,7, 3. Krista Pärmäkoski (finn) 40:55,0.

Sílövészet, női 7.5 km sprint: 1. Laura Dahlmeier (német) 21:06,2 perc (0 lövőhiba), 2. Marte Olsbu (norvég) 21:30,4 (1), 3. Veronika Vitkova (cseh) 21:32,0 (1), ...81. Tófalvi Éva (romániai) 25:20,0 (4). 

Rövidpályás gyorskorcsolya, férfi 1500 m: 1. Lim Hjo-dzsun (dél-koreai) 2:10,485 perc, 2. Sjinkie Knegt (holland) 2:10,555, 3. Szemen Jelisztratov (orosz) 2:10,687, ...5. Liu Shaolin Sándor (magyar) 2:11,520.

Gyorskorcsolya, női 3000 m: 1. Carlijn Achtereekte (holland) 3:59,21 perc, 2. Ireen Wüst (holland) 3:59,29, 3. Antoinette de Jong (holland) 4:00,02.  

Síugrás, férfi normálsánc: 1. Andreas Wellinger (német) 259,3 pont, 2. Johann Andre Forfang (norvég) 250,9, 3. Robert Johansson (norvég)249,7.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro