// 2026. november 7., szombat // Rezso

Pert nyert Románia a Chevron ellen

// HIRDETÉS

73 millió dolláros kártérítést kell fizessen az olajtársaság. Plusz a kamatot.

73 450 000 dollárt fog fizetni a Chevron olajtársaság a román Altalajkincseket Felügyelő Országos Ügynökségnek, mivel három koncessziós szerződést bontott fel anélkül, hogy teljesítette volna a törvény által megszabott pénzügyi kötelezettségeit – közölte a kormány az Agerpres hírügynökséggel.

A kabinet közleménye szerint az erre vonatkozó döntést a párizsi székhelyű Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) döntőbírósága hozta meg. A döntés értelmében a Chevron társaságnak 73 450 000 amerikai dollárt kell kifizetnie, ehhez hozzátevődik a jegybank által megszabott kamat, valamint az ANRM által fedezett perköltségek.

A kormány emlékeztet, hogy az ANRM és a Chevron România Holdings 2011. március 3-án három koncessziós megállapodást írt alá. Ezekben a szerződésekben megszabták annak a kőolajmennyiségnek a minimumát, amelyet Costineşti, Vama Veche és Adamclisi közelében található területeken kellett volna kitermelnie a Chevronnak.

2014 novemberében a Chevron értesítette a Altalajkincseket Felügyelő Országos Ügynökséget, hogy lemond a megállapodásokról. Az ANRM viszont megtagadta a koncesszió megszüntetésére vonatkozó határozat kibocsátását, mivel az olajtársaság nem tartotta tiszteletben a kőolajtörvény 40. cikkelyét.

A Chevron nem tett eleget a szerződésben leszögezett pénzügyi kötelezettségeinek, ennek ellenére 2015 júniusában a párizsi nemzetközi döntőbírósághoz fordult annak megállapításáért, hogy eleget tett az ANRM-vel kötött megállapodás felmondásának feltételeinek. Az ANRM viszontkeresetet nyújtott be ugyanahhoz a döntőbírósághoz, amelyben megfogalmazta anyagi követeléseit.

A Chevron vs. ANRM ügyben 2017 júniusában, Párizsban zajlottak a végső meghallgatások. Végül a testület az Altalajkincseket Felügyelő Országos Ügynökség javára döntött – tájékoztat a kormány.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro