// 2026. szeptember 5., szombat // Viktor, Lorinc

Egymilliárd forintos kerettel elkezdődtek a külhoni magyar családok éve programjai

// HIRDETÉS

Támogatások, pályázatok és tudományos kutatások, képzések is lesznek.

A családokat segítő pályázatok mellett tudományos kutatások, képzések, táborok szerepelnek a „2018 a külhoni magyar családok éve" programban - mondta Szilágyi Péter, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a tematikus év nyitó rendezvényén pénteken Budapesten.

A helyettes államtitkár kiemelte: egymilliárdos keret áll rendelkezésre a külhoni magyar családok éve programjaira, és 500 millió forint a korábbi tematikus évek folytatására.

Kiemelte: nem elégednek meg a különböző támogatások nyújtásával, pályázatok meghirdetésével, hanem tudományos kutatásokat, képzéseket, táborokat szerveznek. Szilágyi Péter elmondta:

a kutatás a külhoni házasságkötéseket, párválasztási szokásokat, gyermekvállalási kedvet, családokat érintő problémákat, kérdéseket érinti majd.

Szilágyi Péter hozzátette: a külhoni magyar vállalkozások számára pályázatot hirdetnek, a cél, hogy családbarát vállalkozásokat hozzanak létre, illetve a meglévők fejlesszék szolgáltatásaikat. Támogatják többek között családbarát helységek kialakítását - említett egy példát. Emellett a szakmai gyakorlatokat, a betanítást is szeretnék segíteni - közölte a helyettes államtitkár, kiemelve: jövő év február végéig több száz diáknak kívánnak ilyen lehetőséget biztosítani.

Jelezte: 3-6 millió forint közötti összegre pályázhatnak a nem mezőgazdasági vállalkozók, és 3-4,5 millió forintos összegre a mezőgazdasági vállalkozók. A pályázatok február-márciusban jelennek meg, a teljes keret 500 millió forint - jelezte.

Külhoni magyar kisközösségeket - települési önkormányzatokat, civil szervezeteket, egyházi közösségeket - is támogatnak majd

200 millió forinttal, a cél családbarát tevékenységek elindítása - közölte.

Az egészségügyi intézményeket is segítenék, Kárpát-medencei védőnői hálózatot hoznának létre - tette hozzá.

Képzéseket, körutakat szerveznek továbbá az év során partnerszervezetekkel, együtt dolgoznak a Ringató-képzéssel, a Magyar Védőnők Egyesületével, az Otthon Segítünk Alapítvánnyal.

Meghirdetnek családbarát rendezvényeket is, lesz családi nap az Országházban február 17-én, illetve támogatják a külhoni magyar családi rendezvényeket, Hello Wood elnevezéssel alkotótábort is szerveznek.

Május és december során kezdőcsomagot biztosítanak az anyasági támogatást külhonban igénylő családoknak.

Továbbviszik a korábbi tematikus évek programjait is: a szakképző intézmények fejlesztésére több mint 300 millió forint áll rendelkezésre - ismertette Szilágyi Péter, aki jelezte: június 11-14. között, Mezőkövesden tartják a Kárpát-medencei magyar vállalkozók találkozóját.

Folytatódik az óvodafejlesztési program is, s a tematikus év is kapcsolódik hozzá.

A helyettes államtitkár kiemelte: a 2010-ben létrejött jogszabályi háttérre és intézményrendszerre építkezve folytatják tevékenységüket. Azóta már látják az eredményeket, de mindig van tennivaló, most a nemzetépítés következik - fogalmazott.

Felidézte: 2012-ben indultak el a tematikus évek, minden évben egy-egy speciális témakört felölelve. Az első években az oktatásra, kultúrára fókuszáltak, 2015-ben jelent meg a gazdasági terület. Az idei tematikus évet a Magyar Állandó Értekezlet jelölte ki, novemberben döntöttek arról, hogy 2018 a külhoni magyar családok éve legyen.

Illés Boglárka, az Emmi  ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a magyar családoknak még több megbecsülést, figyelmet, újabb támogatásokat, kedvezményeket szeretnének adni a Családok éve programsorozat keretében.

Hozzátette:

a kormány úgy gondolja, hogy a saját erőforrásból kell megoldani a népesség gyarapodását.

Kitért arra is, hogy 2010 óta egyre többen kötnek házasságot és egyre kevesebben válnak el. A fiatalok egyértelműen családban gondolkoznak, így képzelik el jövőjüket - tette hozzá. Több mint két gyermeket szeretnének átlagosan, ugyanakkor a termékenységi ráta egyelőre 1,5.

A támogató intézkedések sorában megemlítette többek között a Köldökzsinór programot, amelynek része a babakötvény. Ez a 42.500 forintos juttatás minden magyar szülőt megillet határokon belül és kívül. Kitért arra is, hogy az egyszeri anyasági támogatás több mint 60 ezer forint.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

// még több főtér.ro