// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Ezernél is több esetben szegtek meg távoltartási parancsot

// HIRDETÉS

És ez csak a tavalyi év. A rendőrség válaszolt a Viorica Dăncilának címzett nyílt levélre.

Több mint 1000 olyan esetet jegyeztek tavaly, amikor megszegték a távolságtartási végzést – tájékoztat közleményében az Országos Rendőrfőkapitányság hozzátéve, hogy mindegyik ügyben bűnvádi eljárás indult.

Összesen 1011 ilyen esetet regisztráltak: 650 eset városi, míg 361 vidéki környezetben történt.

Kedden a nők elleni erőszak megelőzéséért és visszaszorításáért küzdő 25 civil szervezet levélben fordult Viorica Dăncilă kormányfőhöz, kérve, hogy mielőbb hozzák összhangba a hazai törvényeket az Isztambuli Szerződéssel. Az aláírók kérték: a rendőrség tegye közzé, hogy 2017-ben hány bántalmazó hágta át a távoltartási parancsot, közülük hány ellen indítottak eljárást emiatt, és hányan kerültek börtönbe. A távoltartási parancsok és a benyújtott panaszok ellenére ugyanis nagyon sok nőt bántalmaznak, sőt, meg is ölnek – olvasható a levélben. 

A civil szervezetek emlékeztetnek, hogy a távoltartási parancsra vonatkozó jogszabályt 2012-ben fogadták el, de a Román Rendőrség mindmáig nem dolgozott ki egy egységes munkamódszert a családon belüli erőszak által indokolt távoltartási rendeletek gyakorlatba ültetését és betartásának ellenőrzését illetően. Ezzel kapcsolatban csak körleveleket adott ki az országos rendőrség. A levél aláírói elektronikus karkötők kötelezővé tételében látják a távoltartási parancsok valós betartatásának lehetőségét.

A civil szervezetek szerint naponta átlagban 39 nő tesz panaszt amiatt, hogy egy családtag bántalmazta, és minden negyedik napon családtag erőszakol meg egy kiskorú lányt. 

A kormányfőnek címzett levelet a nők elleni erőszak megelőzésére és visszaszorítására létrejött VIF-hálózat tagszervezetei szövegezték meg, és 63 civil szervezet csatlakozott hozzá.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro