// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Megvan az új kormány első értelmesnek tűnő javaslata

// HIRDETÉS

Összevonnak két adóbevalló űrlapot. Talán. Az egyik nagyon kiverte a biztosítékot. Idén új adót már nem vezetnek be.

Lehetséges, hogy összevonjuk a 200-as és a 600-as jövedelembevalló űrlapot – nyilatkozta hétfőn Eugen Teodorovici kijelölt és immár megszavazott pénzügyminiszter, aki nem zárta ki, hogy a kormány visszatérjen a progresszív adózáshoz.

„Az első kormányülésen elhalasztjuk a 600-as nyilatkozat benyújtásának határidejét (január 31-ről március 1-re - szerk. megj.), de az is lehet, hogy be sem kell majd nyújtani a jelenlegi formában, mert összevonjuk a 200-as nyilatkozattal” – mondta Teodorovici. 

A 600-as űrlapot, 

amely a társadalombiztosítási (CAS) és az egészségbiztosítási (CASS) járulékokra vonatkozik, azoknak a magánszemélyeknek kell kitölteniük, akiknek a nem fizetésből származó bevételük 2017-ben meghaladta a minimálbér tizenkétszeresét (12 x 1900 lej, tehát a 22 800 lejt). 

A 600-as űrlap benyújtási határidejét március 1-jéig hosszabbítanák meg egy sürgősségi kormányrendelet-tervezet szerint. A halasztást azzal indokolják, hogy sok adófizető számára újdonságot jelent ez az űrlap, és számukra gondot jelenthet e határidő betartása. 

Ionuţ Mişa eddigi pénzügyminiszter a 600-as nyilatkozat kapcsán tartott meghallgatáson azt nyilatkozta a napokban, hogy azok a személyek, akik az említett űrlapon feltüntetett, becsült jövedelemnél kevesebbet kerestek, visszakapják a pénzüket.

Ugyanakkor bekerülne a szabályozásba az is, hogy ha valakinek év közben megszűnik az a tevékenysége, amelyből a fizetésen kívüli jövedelme származott, és erről értesíti az adóhivatalt, ezt követően, a hátralévő határidők alkalmával nem kell fizetnie – tette hozzá a tárcavezető. Az egészségbiztosítási hozzájárulást a 600-as űrlap alapján négy részletben kellene befizetni.

Progresszív adózás?

A most megszavazott Eugen Teodorovici azt sem zárja ki, hogy visszatérjen az ország a progresszív adózáshoz (amit több mint tíz évvel ezelőtt törölt el a Tăriceanu-kabinet az egykulcsos adó bevezetésével), ha logikusnak bizonyul. De olyasmit nem fog jóváhagyni, mondta miniszteri meghallgatása után, amit az üzleti szféra vagy az egyszerű adófizetők elleneznek.

Megvizsgálja a globális jövedelemadózást is, de az biztos, hogy idén nem vezetik be, ahogy nem fognak semmilyen új adót bevezetni, se a már meglévőket emelni, ígérte.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro