// 2026. november 7., szombat // Rezso

Hangzatos tervekkel látna munkához az új kormány

// HIRDETÉS

Aktualizálta a PSD-ALDE koalíció az elkövetkező két évre szóló kormányprogramot.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) vezetői aktualizálták a kormányprogramot a 2018–2020-as időszakra, amit Viorica Dăncilă kijelölt miniszterelnök hétfőn a parlament elé terjeszt jóváhagyásra.

A dokumentum továbbra is prioritásnak tekinti a központosítás leépítését és a helyi közigazgatásra vonatkozó törvénykezés módosítását. „Az állam elsődleges feladata kell hogy legyen, hogy gondját viselje az állampolgároknak. Az állam feladata, hogy az alapvető infrastruktúrát (víz, csatorna, iskolák, kórházak, utak, stb.) az ország egész területén megteremtse” – fogalmaz a kormányprogram tervezete.

Ennek megfelelően, 2016 illetve 2020 tekintetében

a vízhálózatra csatlakozott háztartások arányát 65,2%-ról 87%-ra,

a csatornahálózatra csatlakoztatott háztartások arányát pedig 49,1%-ról 60%-ra tervezik emelni. A modernizált utak arányának 39,4%-ról 61%-ra, a telekkönyvezett lakások aránya 40%-ról 80%-ra (a mezőgazdasági területeké 100%-ra) kell hogy nőjön ugyanebben az időszakban, és 2020-ra minden iskolának kell hogy legyen működési engedélye.

A kormányprogram tervezet szerint ki kell dolgozni egy országos kulturális stratégiát, amely magába foglalja az épített örökség megőrzésének programját is, és ennek érdekében 2020-ra „egy európai uniós országnak megfelelő szintre” emelik a terület finanszírozását. A kormány vállalja, hogy évente 50 százalékkal növeli a kulturális területen eszközölendő befektetésekre szánt alapot.

Az aktualizált kormányprogram tervezet szerint az oktatás „stratégiai fejlesztési tényezőnek” tekintendő, és a kabinet legkésőbb 2019. január 1-jéig módosítja az oktatási törvényt. A demográfiai visszaesés körülményei között tovább kell küzdeni az iskolaelhagyás ellen, és a „terület fontosságának megfelelő” finanszírozást kell biztosítani – szögezi le a dokumentum, amely 2 500 bölcsőde, óvoda és iskola építését irányozza elő.

A program szerint újabb jogszabályok jelennek meg, amelyek

elősegítik a külföldön élő román állampolgárok hazatérését.

Az egészségügy működését egy legkésőbb 2018. december 31-éig kidolgozandó új törvény fogja irányítani, egyenként 300 milliós eurós költséggel nyolc regionális kórház épül, mindenik ezer ággyal, felújítják a megyei kórházak zömét és minden községet mentőautóval látnak el. 2019. január 1-jétől adómentesítenék azoknak az orvosoknak a fizetését, akik hátrányos helyzetű vidéken vállalnának munkát, és rendszeresítenék a páciensek elektronikus kórlapját.

A külpolitika kiemelt célkitűzései közé tartozik az Egyesült Államokkal való stratégiai partneri kapcsolat elmélyítése, az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus lezárása, a schengeni övezethez való több lépcsős csatlakozás.

A belügyminisztérium az európai uniós tagországok szintjére

szeretné emelni a rendelkezésre álló technikát és a személyzet felkészülési szintjét.

Az igazságügy működését szabályozó törvénykezést oly módon kell modernizálni, hogy „megakadályozza az államhatalom ezen ágának visszaéléseit” – mutat rá a dokumentum és ennek érdekében egy mechanizmus létrehozását irányozza elő, amely állandó párbeszédet biztosít a három államhatalmi ág (törvényhozói, végrehajtó, bírói) között.

A kormányprogram értelmében a védelemre továbbra is a nemzeti össztermék 2 százalékát fordítják.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro